Sziasztok. :)
Úgy döntöttem nagy nehezen de itt elköszönök. Végig vezettelek titeket Patrice, Harry és Niall tragikus és kalandokban teli életén. Nagyon sok üzenetet kaptam, miszerint senki nem számított arra, hogy Pat meghal. Ennek örülök, hisz az volt a célom, hogy senki se tudjon róla.
Nagyon megkedveltelek titeket és míg ti a bevallásotok szerint izgatottan vártátok a következő részeket, addig én izgatottan vártam a megjegyzéseiteket, hogy megtudjam mennyire tetszett avagy mennyire nem tetszett amit csináltam. Szerencsére a legutóbbival sehol sem találkoztam és pozitív dolgokkal mentem végig egészen az utolsó fejezetig.
Szó szerint együtt sírtunk és nevettünk. Nem fogom elfelejteni, amikor az első részt felraktam. Izgatottan vártam vajon kinek fog tetszeni az amit írok. Vagy hogy egyáltalán olvasni fogja-e valaki. Megérkezett az első megjegyzés Nillától...amit sosem fogok elfelejteni szerintem...hiszen tetszett neki. Ezek után sorba jöttek az ehhez hasonló hozzászólások. Nem hittem el, sőt néha most sem hiszem el. Tényleg tetszik nekik amit csinálok? Egyáltalán jó blogot nézek és ez tényleg az enyém?
Ahogy egyre közeledtünk a végéhez, nem akartam gyakran részeket hozni. Nem akartam befejezni. Legszívesebben még mindig írnám. De nem lenne értelme. És egyszer minden történetnek vége lesz. Persze jelenleg Niall és Harold boldogan nevelik a kis Pat-et ;)
Ha esetleg érdekelne valakit egy olyan blog amit én írok akkor itt van az új bitchfallinlovewiththeangel-pez.blogspot.com ! Ez most más lesz. Patrice-t lecserélte a vad, nem éppen normális életéről híres Loretta. Ha kíváncsi vagy az angyalian mocskos, mégis szerelemmel teli életére, amiben 3 férfivel van körül véve, akkor olvass bele és hidd el nem fogod megbánni.
Csókollak benneteket :* Pez
2013. november 1., péntek
2013. október 5., szombat
26. fejezet ~ (AZ UTOLSÓ)
*Harry szemszöge*
Miután a húgom kiment a szobámból, a kis elköszönése után, még negyed órán keresztül feküdtem a puha ágyban. Bámultam a plafont. Mintha arra vártam volna, hogy megnyílik és egy olyan világba csöppenek, ahol minden másképp van. Ahol a húgom nem a húgom. Ahol nem a szeretőm. Ahol nyugodtan lehet szeretni, feltételek nélkül. Ahol semmit sem kell titkolni. De ez badarság. Nem lehet semmit sem csak egy csettintésre megváltoztatni. Sajnos.
Kikecmeregtem az ágyamból és magamra vettem a fehér hoteli köntöst. Jó puha volt és legszívesebben egész nap ebben flangáltam volna. A konyhába érve elkészítettem magamnak egy bögre kávét és kiültem a teraszra. Párizs gyönyörű. Még nappal is. Az kis utcácskák, a szerelmes párokkal teli parkok, a finom és kellemesen hűvös szellők teljesen elkápráztatóak. Már értem, Patrice miért vágyott mindig is ide. Ha lehetne és megtehetném most azonnal ide cuccolnék és ide költöznék örökre. De az nem érne fel azzal, hogy a legjobb barátaimmal járhatom be az egész világot, miközben több millió lánynak és fiúnak okozunk örömöt.
A kávém gőzével szórakoztam. Mintha valami kisgyerek lennék. Felé raktam a kezem. Elfújtam. Élveztem, ahogy a hidegben kirajzolódnak a különböző általam kitalált kis formák. Egy pillanatra még Pat arca is kirajzolódott a párában. Felsóhajtottam és ezzel elüldöztem a kis arcocskát. A terasz ajtó kikattant és Niall jelent meg, kezében Ő is egy kis bögrét szorongatott.
- Jó reggelt Harold. - mosolygott rám, miközben jobb karját átdobta vállaimon.
- Neked is Nialler. Milyen volt az éjszaka? - húzogattam a szemöldökömet. Érdeklődő ember vagyok. Tényleg tudni szeretném...akkor is ha tudom, hogy fájni fog amit ki mond majd száján.
- Fenomenális! Egyszerűen lenyűgöző. El sem hiszem Harry...- ingatta meg érthetetlenül jobbra-balra fejét a szöszi fiú. Haja össze-vissza állt, arca kipirosodott, szeme pedig a boldogságtól úgy csillogott, mintha egy gyémántba néztem volna bele nagyon mélyen.
- Annak örülök. Gratulálok még egyszer. De előre szólok, hogy a házas élet már kemény ám! Patrice jó sokat fog főzni, te pedig majd elhízol, és nem fogsz fürdeni. - mondtam nevetve. Már nem emlékszem melyik filmben, de ez volt a sztori. Az esküvő után az érzelgős szerelmes párból, lepukkant csöves páros lett. Már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy Patrice melegítőben, csomókban álló hajjal odavágja a krumpli pürét Niall tányérjára. Hangosan nevettem a fantáziálásomon.
- Igen Harry. Hát köszönöm. Imádom, hogy ilyen hülye vagy! Szerinted én elfogok hízni? Pat pedig még főzni sem tud. Te már megint melyik filmbe képzelsz bele minket? - nevetése betöltötte az egész utcát. Lefogadom, hogy a szomszéd szobába, jól kinevették, Nialler hangos hahotázását.
- Már elfelejtettem a címét. De jó kis film volt. - kortyoltam bele a forró koffein adagomba.
Csendben fogyasztottuk a reggelinket, amikor eszembe jutott Christian. Meg kell neki köszönnöm a tegnapit.
- Nekem most el kell mennem Ni. - fordultam oda felé és az erkélyen lévő kis faasztalra raktam a már üres bögrémet.
- Hová mész? - kérdezte rekedtes hangon, miközben beletúrt a szőke fürtjeibe.
- Csak meg kell keresnem az egyik barátomat. - zavartan kapkodtam. Horan pedig még annyira sem értett semmit, mint én.
A fürdőbe vonulva gyorsan megfürödtem és fogat mostam. Belebújtam a fekete szűk farmer nadrágomba és egy KISS feliratú pólót vettem fel hozzá. Nyakamba akasztottam a papírrepülős nyakláncomat és az elfelejtetetlen órát is karomra kaptam.
- Hello Nialler. Majd jövök!
Egy mosoly volt amivel elköszönt.
A lifthez rohantam és benyomtam a földszint gombot. A zene most mélabús volt, megnyugtató és érzésekkel teli. Kedvem lett volna leülni és sakkozni, scrabble-özni, vagy kártyázni egyet a haverokkal a dal hatására. Én megőrültem! - gondoltam magamba és kinevettem a mai napomat. Kiszállva a kis mozgó zene dobozból a konyhára vettem az irányt. Az ajtóra szépen ki volt ragasztva a "Belépni Tilos!" felirat. De nem nagyon érdekelt. Vettem egy nagy levegőt és meglöktem a lengő ajtót.
Az egész hatalmas konyha tele volt emberrel. Pincérnők és férfiak szaladgáltak, a szakácsok főztek és egy dagadt, húsos öltönyös pacák feltett lábakkal az asztalnál ült, szájában valami eszeveszetten drága szivarral. Meg van a főnök. Tekintetét rám szegezte és felvigyorgott. A kezében lévő napilapot az asztalra hajította, lábát levette az asztalról és felém lépkedett.
- Oh Mr. Styles! De régen láttam már magát! Mi szél fújta önt erre felé? Tán nem látta a feliratot? Vagy fuccsba ment a kis karriere és pincérnek állna? - röhögött a bajsza alatt. Sosem találkoztam még ezzel az emberrel, mégis úgy beszélt velem, mintha örök haverok lennénk. Egy kicsit több tiszteletet ha kérhetem.
- Nem uram. A banda tökéletes..én keresek valakit! - határozottan beszéltem.
Felhúzta az egyik szemöldökét és beleszippantott a szivarba, ahogy a füst rám került azt hittem menten asztma rohamot kapok, de szerencsére kisebb köhögéssel megúsztam.
- Na és kit keres? Melyik pincérnőnk tetszett meg magának? - kacsintott rám. Hát ez undorító. Örülök, hogy mindenki úgy könyvelt el, mintha én minden elém kerülő nőt megdugnék. Hihetetlen.
- Nem nőt keresek. Christian-t keresem!
Szeme megakadt egy pillanatra rajtam és egy lenéző pillantással oda mutatott a raktárban éppen pakoló srácra.
- Köszönöm. - bólintottam és Chris-hez mentem.
- Hello! - köszöntem oda neki hangosan.
- Jajj...Szia! - mosolygott rám, miközben éppen egy dobozzal vacakolt.
- Segítsek? - röhögtem ki. Most ő volt a béna, míg tegnap nekem volt két bal lábam.
- Nem kell köszönöm. - végre sikerült neki. - Mit keresel te itt? - fordult felém.
- Én csak megszeretném köszönni, hogy tegnap segítettél! - vakartam meg a tarkóm. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, azok után, hogy a vállán sírtam ki szó szerint a bánatomat.
- Ugyan már kis pajtás! - legyintett egyet kezével. Nagy csend lett leginkább csak bámultuk egymást. Hülye egy helyzet.
- Jaj, majdnem elfelejtettem valamit! - kaptam oda farzsebemhez. - Ezt tegnap nálam hagytad. Szerintem kiesett a köpenyedből, ami még mindig fent van nálam. - adtam át neki egy bőrszíjas karkötőt.
- Köszi. Észre sem vettem, hogy elhagytam. - ráncolta össze a homlokát. - A köpenyért pedig este visszamegyek, mert ha nem lesznek meg a köpeny számok akkor a főnök valakit kinyír. - biccentett oda a lábát újra az asztalon pihentető pasashoz.
Felkacagtam.
- Nem is zavarlak tovább a munkában. Szép napot! - vigyorogtam rá.
- Köszönöm. Neked is. Az ebéd szünetemben lenne kedved meginni velem egy kávét? - nagy hatalmas zöld szemeit.
- Igen. Persze. - bólogattam, majd távoztam a meleg és kajaszagú terepről. Beletúrtam a göndör fürtjeimbe, majd vissza tértem a szobánkba. Niall a konyhában mosogatott éppen, miközben telefonált, ha jól értelmeztem az anyjával. Elmondta neki, hogy megkérte Patrice kezét. Nialler mellé álltam be és míg ő mosogatott és telefonált én addig törölgettem a vizes tányérokat. Hallottam, ahogy Maura örömében felsikít és gratulál a fiának. Én majdnem megsüketültem, Niall pedig pofákat vágott miközben az anyja próbálta magát kontrolálni a túlsó vonalról. Végre letette a telefont.
- Szerintem menj el egy hallás vizsgálatra! - viccelődtem, mire egy nagy kupac hab repült felém. Niall rám fröcskölte direkt a kezét díszítő habokat. Egy ideig vicces volt, de amikor csípni kezdte a szememet, kb én is akkorát sikoltottam mint az előbb a drága anyja. Gyorsan megengedte nekem a csapot, persze röhögve, míg én kimostam a szememet.
- Te vad állat! - törölgettem meg az arcomat egy barna selyem törölközőbe.
- Szerintem menj el egy látás vizsgálatra! - utánozta le hangomat és akcentusomat. Jó hangosan nevettünk, amikor egyszer csak olyan érzés tört rám, mintha elhagytam volna az egyik felemet. Még a hideg is kirázott. A mosolyom, pedig egyszer s mindenkorra eltűnt az arcomról. Horan aggodalmas tekintettel bámult rám.
- Hey! Minden rendben? - nem igazán hallottam, hogy mit kérdez....csak a szájáról bírtam leolvasni amit mondott.
- Nem...tudom. - nyökögtem.
Nialler az ágyhoz vezetett és leültetett a szélére. Se nekem, sem pedig a szöszinek semmi fogalma nem volt arról mi történt. Csak rossz érzés fogott el. Kezembe nyomott egy vízzel teli poharat én pedig egy húzóra megittam az egészet. Letettem a poharat az asztalra.
- Jól vagy? - kérdezte meg nyugtalan hangon.
- Igen. Azt hiszem. Csak egy kicsit megszédültem!
Egy kicsit ameddig lenyugodtam csend volt, majd mobilom csörgése megzavarta. Zsebemből kikaptam az iPhone-t és felvettem.
- Igen? Itt Harry Styles. - mutatkoztam be.
- Jó napot kívánok uram. Itt a Val-De-Grace Military Hospital központja. Az ön húga Patrice Styles? - hallottam meg az idős hölgy hangját. Az adrenalinom az egekbe szökött és felpattantam a kanapéról.
- Igen...igen...az enyém..- dadogtam.
- Autóbalesetet szenvedett. Kérem, ha tud jöjjön be!
Könnybe lábadt a szemem. A húgom. Az én egyetlen húgom.
- Ott..ott leszünk! - letettem a telefont és visszacsúsztattam a zsebembe.
- Mi van Harold? - állt fel mellém Nialler.
- Siess. Öltözz fel most azonnal! Pat kórházba került.
- Mi? Miért? Mi történt? - tolta le azonnal a pizsama nadrágját és farmerbe bújt.
- Csak annyit mondtak, hogy autóbalesetet szenvedett! - habogtam. A könnyek már mosták az arcomat.
- Mennyire súlyos?
- Nem mondták!!
Még Niall magára rángatott egy pólót és szaladtunk ki a szobából. A lift kínzó lassúsággal ment lefele. Ahogy kiléptem Christian állt velem szemben.
- Hazz! - vigyorgott rám, én pedig még mindig bőgtem. Ahogy ezt észrevette elkomorult az arca.
- Ne haragudj, de most sietnem kell. Patrice-t kórházba szállították! - hadartam le gyorsan, mire Ő leszedte magáról a fehér munkás köpenyt és futásra indult kettőnkkel.
- Nem hagyom, hogy ilyen állapotban akármelyikőtök a volán mögé üljön. - szedte ki Nialler kezéből a kocsi kulcsot.
Szinte feltéptem az ajtót, előttem a kis szöszi beszállt majd behuppantam mellé.
Niall arca hófehér volt, szemei körül a bőre vörösen izzott, könnyek mardosták végig az arcát, egészen az álla vonaláig. Ujjait görcsbe fonta össze az ölébe. Haja még mindig kusza volt.
- Melyik kórház? - kérdezte tolatás közbe Chris.
- Val-De-Grace Military Hospital. - diktáltam le a címet, amiről a telefonhívás érkezett.
- Rendben van!
Százzal mehettünk nagyjából, de még így is túl messzire kellett elmennünk, mire odaértünk már szürkült az égbolt. Christian nagyon jól vezetett és, hogy bontsa a feszültséget bemutatkozott Niall-nek is, bár kétlem, hogy ebből bármire is emlékezne a szöszke.
Leparkoltunk és szélsebesen rohantunk be a kórház lengőajtaján. Odaszaladtunk a recepciós pulthoz.
Köpni, nyelni nem tudtam amikor odaléptünk. Levert a víz mindhármunkat, emellett kettőnk arca könnyekkel volt átáztatva.
- Jó napot hölgyem! Patrice Styles-t keressük! - lihegte Niall.
- Hm. Jó estét kívánok! Még bent vannak a 45-ösben! De oda csak lifttel tudnak menni..- az öregasszony olyan lassan beszélt, hogy azt hittem sohasem ér a mondat végére! Nem lett volna egyszerűbb annyit mondania, hogy 45-ös?!
Loholtunk a liftig. Remegő kézzel, de Nialler-nek sikerült benyomni a 45-öst.
- Nyugodjatok meg srácok! Nem lesz semmi baj! - próbált minket nyugtatni Christian. Ráakartam mosolyogni, hogy aranyos volt a gesztusa de nem nagyon sikerült. Inkább csak egy vicsorgás lett belőle, de hát a szándék a fontos.
Megérkeztünk. A folyosó kihalt volt és csendes. Néhol a neon már alig világított, vagy éppen csak pislákolásra volt képes. Megtaláltak a műtőtermet, vagy kórtermet vagy mit. Leültem egy narancssárga székre és vártunk. Niall körbe-körbe mászkált és csak sírt és sírt, már ajkai is megduzzadtak. A nagy csendet az ablakon kopogó eső cseppek tették kevésbé üressé. Idegességemben a lábammal kezdtem el dobolni, fürtjeim szana-szét állhattak. Ahogy egy könnycsepp lehaladt az arcomon, jött a következő és a következő. Kezemmel az orromat törölgettem és csak az előttem ülő Chris-t bámultam.
Niall felhívott valakit, majd letette.
- Kit kerestél? - kérdeztem aggódva.
- Liam és Sophia is itt vannak Párizsba. Délelőtt érkezett meg a gépük, szóltam nekik, hogy mi történt. Ide jönnek. - úgy beszélt mint aki nem tudja hol van. Csak sétált közben fel-alá és meg sem állt. Egy adott pontot nézett egyfolytában, én már attól elszédültem, ahogy néznem kellett.
- Kérlek ülj le! - szóltam rá, de mintha nem lett volna köztünk. Meg sem hallotta. Felkeltem és vállánál megfogva lesegítettem a székre.
- Hozok neki egy pohár vizet! - kelt fel Christian.
- Nekem is hoznál egyet? - kérdeztem rá, mire ő bólogatással és egy nyugtató mosollyal távozott.
Egy doktor úr kijött a kórteremből, mire Niall rögtön letámadta a kérdéseivel!
- Hogy van? - olyan gyönyörűen csillogtak fel szemei, ahogyan azt Patrice mindig is imádta.
Az orvos válasz nélkül elsétált egy pulthoz, felkapott valami köteg papírt és vissza akart menni a terembe.
- Könyörgöm mondjon már valamit! Mi történt? - kiabált rá idegesen Niall. Az orvos megfordult, majd szólt az egyik nővérnek, hogy mesélje el nekünk mi a van a bent lévő kis hölggyel.
A nővérkén fehér egybe részes szoknya feszül, kis orvosi papucs volt a lábán. Haja copfba volt fogva, és szemüveget viselt.
- Jó estét uraim! Nos, Patrice autóbalesetet szenvedett. Még ott helyben elvesztette az emlékezetét. De odabent minden megtesznek, azért, hogy életben maradhasson!
- Ilyen súlyos a helyzet? - kérdeztem rá.
- Eléggé. Egy kamion rossz sávban közlekedett, a sofőrt pedig még ott a helyszínen a rendőrkapitányságra vitték. Ittasan vezetett.
Niall arca elkomorult. Reményét vesztette. Nem fogtuk fel. Akár el is veszíthetjük. Pont most? Most hogy minden rendben van?
- Miért nem én? - kérdeztem rá hangosan. Ujjaimat hajamba vezettem és erősen húztam azt. - Ez nem lehet igaz! Kérem, mondja meg a doktor úrnak, hogy tegyen bármit...akármit...csak mentse meg nekünk. - kiabáltam.
A kórház ezen szintje üres volt. Nem voltak betegek. Nem volt túl sok mini szoknyában flangáló nővér. Semmi.
Niall térde megrogyik és a földre zuhan. Ott ül tovább. Felsegíteném, de nincsen bennem annyi erő, hogy most felhúzzam onnan.
Chris visszatér. Két műanyag pohár van a kezében.
- Fogd meg ezeket egy kicsit. - adja a kezembe a vízzel teli kis poharakat.
Elfogom őket, míg ő segítőkészen felkapja Niall-t és mellém ülteti. Belekortyolok a vízbe, Nialler pedig lehúzza az egészet.
- Mi történt, amíg nem voltam itt? - súgja oda nekem a megmentőnk. Nem akarja, hogy Niall-t még jobban felizgassák a dolgok.
- A nővér, azt mondta súlyos a helyzet. Harcolniuk kell, hogy életbe maradjon. - szipogom.
Christian megfogja a fejemet és a válla és nyaka közti hajlatába nyomja a fejemet. Ott sírtam tovább. Pont mint tegnap.....csak most más a helyzet...teljesen más. Liam és Sophia megérkezik. Mindkettőnek könnyes a szeme. Ekkor eszembe jut Louis. Patrice és Lou legjobb barátok. Ha elveszítik, akkor Louis, ezt soha sem dolgozza fel.
A kórterem ajtaja újra kinyílik. Az orvos az. Megint. De most már máshogy néz ki. Őszes haja teljesen szét van zuhanva, arcát verejték díszíti, köpenye pedig egy kicsit meg van lógva a válláról. Rendezetlen. Pedig nem így ment be oda.
- Nos? Sikerült? - kérdezte meg Nialler. Minden remény ott csillogott a szemében, hangja rekedtesebben szólalt meg, mint általában. Ha Pat most itt lenne, oda menne hozzá és megcsókolná. Átölelné. Soha nem engedné el.
Nagy a csend. A doktor nem felel.
- Bassza meg! Mondjon már valamit! - mordul rá a kis szöszi. Kezével a pulóvere ujját szorongatja. Ami már teljesen meggyűrődött a kezei között.
- Sajnálom! Mindent megpróbáltunk! Csak egyet sikerült megmentenünk. Őszinte részvétem! - nézett bele a kék fáradt szemeivel a szemeinkbe. Sophia, Liam vállára hullott. Niall leesett a székről és összegömbölyödve sírt. Nem fogtam fel.
- Mi az, hogy csak egyet? Hányan ültek abba a kibaszott autóba? - kérdeztem meg aggodalmasan.
- Alapvetően egy ember ült az autóban. Csakhogy.....- nem hagytam, hogy befejezze a mondatot. Nem értettem semmit sem.
- Most akkor mi van? Maga meg miről beszél? - ráncoltam össze a homlokomat. Sophi-ék engem és az orvost nézték. Próbálták megfejteni mi folyik itt.
- Kérem uram, nyugodjon meg. Bár hülyeség, ezt kérnem! Patrice Styles terhes volt. A kislányt megmentettük, de a hölgyet sajnos nem sikerült. - lehajtotta a fejét.
Terhes volt? A női dolgok a naplóban...amiket nem értettem! Mekkora hülye idióta vagyok.
- A kislányt....a kislányt sikerült megmenteni? - ül fel a hideg padlóról Niall.
- Igen.
Tekintete rám tévedt. Összekapcsolódtunk egy pillanatra. Niall felpattant a padlóról.
- A nővér mindjárt kihozza! - mosolyog egy aprót a doktor, majd távozik, hogy levegye a néhol véres fehér köpenyt.
- Vajon kié a gyerek? - bújik hozzám Niall.
- Nem számít. Már semmi nem számít Nialler. Hogy mondjuk el? Hogyan közöljük, ezt akárkivel is? Ott van Louis, aki a tenyerén hordozta Patrice-t. Ott van anyu, Gemma, Maura. A világ aki szerette. Én nem tudom elmondani. Nem. Fel sem fogom. - dadogtam összevissza miközben Liam odajött minket átölelni. Arca vörös volt. Sophia pedig a legjobb barátnőjét veszítette el. Amint egy könnycsepp végig folyt arcán, lecsöppent a folyosó kövére, vagy éppen a cipőjére. A cipőre, amit Pat-tel együtt vettek Malibu-ba.
Csend van. Szar az egész. Nincs értelme élni.
A nővér kilép a kórteremből. A kezében egy fehér pelenkába bugyolált, éppen rugdalózó apróságot tart. Amint közelebb ér, én is és Niall is felpattanunk a székről. Egymásra mosolygunk a könnyeink között.
- Itt van a kis csöppség! Miután egy kicsit ringatták ki kéne tölteni pár papírt a babával kapcsolatban. - mosoly ránk a nő. De látszik, hogy Őt is megviselte minden. Én ilyet még nem éreztem. Darabokra törtem.
- Ki nézze meg először? - kezdünk el tanakodni.
- Én! - szólal fel Sophia. Hangja nagyon lány, arcán egy hosszú csíkban lefolyt a fekete festék.
A nővér átcsúsztatja a kis leányzót Soph kezébe, aki sírva rámosolyog.
- Istenem! - sóhajt fel. - Nagyon hasonlít Patrice-re és gratulálok Niall....apa lettél! - néz rá a szöszire. Felnevetek. Elvesztette a menyasszonyát és most lett egy lánya. Hihetetlen.
Niall megtorpan.
- Menj már oda te hülye! - nevetem sírva.
Odalépeget és átveszi a kislányt. Könnyei a fehér anyagra csöppenek.
- Soha. Érted. Soha nem foglak elengedni! - suttogta oda a picinek.
- Megnézhetem? - kérdezem egy kicsit frusztráltan.
- Még szép! - int oda az egyik kezével, majd leül az egyik sárga székre. Mellé ülök.
Tényleg hasonlít Patrice-re. Bár szeme abszolút Niall-é és csodaszép kéken csillog, a haja barnán göndörödik, ajka csodálatosan rózsaszín, akárcsak Pat-é...volt.
- Gyönyörű kislány! Gratulálok Niall! - mosolygok rá egy kicsit.
- Istenem de jó lenne ha Patrice is itt lehetne. - rogy meg egy kicsit Niall De a kislányt még mindig úgy tartja, hogy semmi baja ne lehessen. - Átölelhetném. Csókot nyomhatnék ajkára. Oh a picsába! - kiált fel.
- Elnézést de vissza kell vinnem a kis hölgyet a helyére. - tér vissza újra a nővér.
Niall puszit nyom a pindurka homlokára és átnyújtja. Kezével megtörli az orrát, majd rám néz és átölel. Erősen ölelem vissza.
A nagy harcban, amit folytattunk már csak ketten maradtunk...egymásnak.
Egy újabb nővér jelent meg papírokkal a kezében. Leült mellénk.
- Mi lesz a kislány neve? - kérdezi meg, miközben szomorúan ránk néz.
Niall rám néz és mosolyog egyet. Tudom mire gondol.
- Patrice! A kislány neve legyen Patrice! Patrice Storan! - mondja ki végül. Meglepetten nézek rá.
Mi? Összevonta a nevünket?
- Rendben. - tölti ki a nő a papírokat. Majd elkomorul.
- Apja neve?
- Niall Horan. - feleli, a nő pedig újra papírra veti.
Nagy csend és a nő csak bámulja a szöszit, majd fájdalmasan megszólal.
- Az anyja nevéhez mit írhatok? - könny szökik a szemébe.
Niall pislog kettőt és egy újabb könnycsepp csurran ki a szeméből.
- Írja át! - mordul fel Nialler. Senki sem érti mit beszél.
- Elnézést. Mire írjam át? - zavarodik össze a nő és már ő is elereszti a könnycseppet.
- Az is legyen apja neve! - bólogat oda neki Niall.
- Hogy mit tetszik? - rázza meg a fejét a nővérke.
- Az is legyen apja neve! - mondja újra.
A nő zavarodva de megteszi, átírja a rublikát.
- És oda mit írjak? - vonja össze a szemöldökét.
- Harry Styles. - mosolyog rám újra Niall. Egy könnycsepp, eközben beszaladt a szájába.
Arcom eltorzul. Szemem könnybe lábad. Óriási könnycseppek marják végig egész arcomat. Hihetetlen.
- Rendben van. Bent maradnak a kicsinél vagy haza mennek? Esetleg segíthetek valamiben? - kérdezi meg a hölgy.
- Igen! Hozza vissza! Hozza vissza nekem a menyasszonyomat! - sírja el magát Niall. A nővér eddig bírta. Szabadjára engedi az eddig magába tartott kis cseppeket. Végig szaladnak az arcán. Liam a barátnőjét ölelgeti. Én pedig nem tudom mi történik.
- Lenne egy kérésem! - szólal meg végül komoly hangon Nialler.
- Igen?
- Hadd lássam még utoljára! - böki ki. Mindannyian ránézünk. Én is látni akarom!
- Én is szeretném még utoljára megpillantani. - szólok közbe.
A nő feláll. Követjük. Kinyitja a kórterem ajtaját és belépünk a fertőtlenítő szagú helyiségbe. Középen egy ágy helyezkedik el. Zöld anyaggal van letakarva. Megismerem a lilára festett lábkörmöket.
- Magukra hagyom önöket. - megy ki végül a nővér.
Niall óvatosan megmozdítja az anyagot, és meglátom a fáradt, fehér arcot. Kisimult. Nincs rajta a ragyogó gödröcskés mosoly. Szemei le vannak hunyva. Nem látom, ahogy a zöld szemek csillognak, és boldogságot sugároznak. Kezei óvatosan fekszenek a fehér lepedőn.
Nialler megfogja az egyik kezét és apró puszit lehel rá.
- Szörnyen utállak amiért itt hagytál! - nyom egy újabb puszit a kézfejére.
Megtörlöm a szememet. Bár feleslegesen, hiszen újabb zápor önti el.
- Tudod mi a legrosszabb Harold? - néz rám sejtelmesen.
Nem-re ingatom a fejemet.
- Nem...nem mozog a mellkasa. Egyszerűen csak..nem. - iszonyatosan sír.
Ezt sosem akartam átélni. Együtt akartam vele meghalni!
*Két héttel később*
London utcáira sötétség borult. Esik az eső. Mindenki feketében vonul. Mindenki Patrice kedvenc autófajtájával érkezik a temetésére. A hatalmas fekete Range Rover-ek egymás mögött sorakoznak fel. Niall és Harry egymás mellett sétálnak babakocsit tologatva. Benne a kis Pat-tel. Gemma még mindig nem fogta fel, hogy a húgát elveszítette. Csak sír és sír. Kezében egy papír zsebkendőt szorongat és folyton törölgeti az orrát. Haját erősen fújja a szél. Elhunyt húgának a sála pihen a nyakában. Nem akarja levenni. Soha.
Anne és Des egy padon ülnek, egymás vállán sírnak. Elvesztették a lányukat. Akit szerettek. Aki olyan sokat jelentett nekik. Louis romokban hever. Fekete öltönyének a zsebében elrejtett egy fényképet, amin ketten vannak Patric-cel. Csak bámulja az előtte lévő követ rajta Patrice Styles nevével. 1994 február 1 - 2013 november 15. Louis csak azt mondogatja egyfolytában a kőnek, hogy "El sem köszöntél tőlem Tea pajtás. Ott hagytál. Szeretlek"..csak ezt hajtogatja egymás után. Mintha,azt várná, hogy majd Patrice kijön és elköszön tőle. Maura is csak sír és sír. Niall legkomolyabb barátnője volt eddig talán, és most itt hagyta. A kis szöszi barátnőit sosem szerette...egyedül és csakis kizárólag Patrice-t. Pár Directioner is eljött, hogy az egyik példaképétől elbúcsúzhasson. Nem zaklatták azzal a fiúkat, hogy képet csináljanak velük. Részvétet nyilvánítottak, majd fehér rózsákkal halmozták el a sírt. Néhányan egy kis borítékot is leraktak benne az üzenettel, amelyeket sosem tudnak már neki elmondani.
A kőbe csak egyetlen kis mondatot véstek...."Azt, aki tényleg tud szeretni, Angyalnak hívják és te voltál a mi angyalunk" A fiúk aláírásai helyezkednek el alatta.
Anne eltipegett Niall-höz és a fiához. Átölelte őket.
- Megfoghatom? - kérdezte miközben a kis Patrice-re mutatott.
- Még szép! Hiszen te vagy a nagymamája! - biztató mosolyt küldött Niall, a majdnem anyósa felé, aki kivette a picit. Nyugtázta magában, hogy valóban nagyon hasonlít a lányára...az elhunyt lányára. Megölelgette a pici Pat-et, majd visszatette a kocsiba. Megölelte a két fiút.
- Könyörgöm. Vigyázzatok magatokra! - súgta bele a fülükbe, majd az autóba szállva távoztak.
Niall és Harry az immáron közös házukhoz autóztak. A kis Patrice hazafele elaludt, talán egy kicsit őt is megviselte a dolog, még akkor is ha fogalma sincs még mi folyik körülötte. Harry a kiságyba fektette az aprócska kislányt, majd Niall-el leültek a kanapéra meginni egy jó forró teát a fárasztó és szomorú nap után. Mindkettejüknek kell egy kis idő, mire feldolgozzák a tényeket a hőn szeretett lány, akiért mindketten oda voltak...Nincs többé. Nem fogja őket átölelni. Nem fogja megsimítani a már borostás arcukat. Nem fog hozzájuk bújni egy esős vagy havas, hűvös éjszakán. Nem fogja reggel várni őket a finom reggelivel. Nem fog velük veszekedni valamin. Nem fogja velük sétáltatni az édes, most már alvó kislányt. Nem fog az arcukba mosolyogni, ragyogó szemekkel. Nem fogja többé fejbe vágni Harry-t egy párnával. Nem fogja többet hordani Niall pulcsiját. Nem fog többé Louis-sal teás bögrén veszekedni. Nem fog többé Zayn kanlakásán szeretkezni Harry-vel. Nem lesz több díjátadó, ahol megnyerik a legjobb testvér pár díjat. Nem fogja Niall rózsaszirmokkal beszórt lakással haza várni. Harry többé nem fog, Patrice ajtóján bekopogni, aki majd kikiabál neki, hogy "Ki az?" és Harold nem tudja többé azt válaszolni a kérdésére, hogy "Az egyetlened". Patrice már soha többé nem fogja, azt mondani,hogy SZERETLEK.
*2 évvel később...Niall szemszöge*
A kis Patrice már beszél velünk. A hangja ugyanaz, mint Patricé. Már képes magától járkálni és futkosni. Nagyon féltjük Őt, Harry-vel. Ő az egyetlen aki maradt nekünk abból a lányból, akit mindörökké szeretni fogok. Én Őt akartam elvenni. Senki mást.
- Harry, hozd csak ide Patrice-t! - guggoltam le a DVD-kkel teli szekrénnyel. Tudtam mit szeretnék. Bár féltem, mit vált majd ki belőlem.
Harold ide reptette a kislányunkat, majd lerakta a kanapéra. Török ülésbe ült. Göndör, barna haja a vállára lógott. Kékes szemeivel felmérte a terepet.
- Mesét fogunk nézni? - kérdezte meg gügyögve.
- Nem egészen. - válaszolta Hazz és megsimogatta a kis tündérke vállát.
Beraktam a DVD-t a lejátszóba, majd elindult a kis filmecske. Elhelyezkedtem Pat mellé. Harry-vel fogtuk közre.
A kép megingott, majd végül kiélesedett a kép. Patrice az arcomért nyúl és megcsókol, majd aranyosan elmosolyodik. Hiányzik ez a mosoly...nagyon hiányzik.
- Apu? - ráncolta a szemöldökét kis Pat.
- Igen? - szólaltunk meg egyszerre Harry-vel, majd összemosolyodtunk, a lányom kék tekintete rám szegeződött.
- Ki az a néni? Hol van most? Nagyon szép! - nézett rá újra a filmre, ahol már a film nézésnél tartottunk.
- Ő az anyukád Pat. Most éppen fentről vigyáz rád. Tudod...belőle már egy jó ideje angyal lett, akinek gyönyörű fehér szárnyai vannak és csak ránk vigyáz! - mondtam el neki ezt a kis monológot. Hittem benne. Elhittem, hogy talán tényleg lát onnan föntről és vigyáz ránk, hogy ne legyen semmi bajunk.
- Oh. Értem. Tényleg gyönyörű. - csillant fel a szeme.
Harold könnyes szemmel rám mosolygott.
Mindent végig néztünk. A kisebb videók is benne voltak. Mint amikor először járt Londonba és körbe vezettük. Még csak barátok voltunk. Mind végig édesen nevetett és vigyorgott. Fájt, hogy már régen láttam ezt a vigyort élőben.
Jó volt egy kicsit újra átélni őket.
- Harry apu! Egyszer én is olyan szép leszek, mint anyu volt? - nézett fel a pici lány a fürtösre.
- Igen. Mindenképpen! Sőt, már most nagyon hasonlítasz rá! - simított végig a kis arcocskáján.
Pár kép kocka villant még fel, a közös képeink..és Patrice kedvenc London Eye-os képe. Sosem fogom elfelejteni, ahogy megismertem. Ahogy a kedvéért még a teát is megittam, pedig nem is szerettem. Ahogy együtt rohangáltunk végig London utcáin az esőben, vattacukorral a kezünkben.
Örökké szeretni fogom.
NOS HÁT ELÉRKEZTÜNK AZ UTOLSÓ RÉSZHEZ....:( NAGYON SAJNÁLOM MERT IMÁDTAM EZT A BLOGOMAT...DE MÁR KÉSZÜLŐBEN VAN AZ ÚJ SZÓVAL DRÁGÁIM, NEM KELL SOKÁIG AZ ÍRÁSAIM NÉLKÜL MARADNOTOK ;)) KÉREK SZÉPEN MOST MINDENKIT HOGYHA ELOLVASTA AZ FOGALMAZZA MEG EGY MONDATBAN, HOGY MIÉRT OLVASTA, VAGY ÉPPEN MIÉRT SZERETTE A BLOGOMAT...
IMÁDLAK BENNETEKET ÉS KÖSZÖNÖM, HOGY ILYEN SOKÁIG VELEM TARTOTTATOK <3 DE AZÉRT LESZ KINT MÉG EGY ELBÚCSÚZÓ RÉSZ :) PEZ
Miután a húgom kiment a szobámból, a kis elköszönése után, még negyed órán keresztül feküdtem a puha ágyban. Bámultam a plafont. Mintha arra vártam volna, hogy megnyílik és egy olyan világba csöppenek, ahol minden másképp van. Ahol a húgom nem a húgom. Ahol nem a szeretőm. Ahol nyugodtan lehet szeretni, feltételek nélkül. Ahol semmit sem kell titkolni. De ez badarság. Nem lehet semmit sem csak egy csettintésre megváltoztatni. Sajnos.
Kikecmeregtem az ágyamból és magamra vettem a fehér hoteli köntöst. Jó puha volt és legszívesebben egész nap ebben flangáltam volna. A konyhába érve elkészítettem magamnak egy bögre kávét és kiültem a teraszra. Párizs gyönyörű. Még nappal is. Az kis utcácskák, a szerelmes párokkal teli parkok, a finom és kellemesen hűvös szellők teljesen elkápráztatóak. Már értem, Patrice miért vágyott mindig is ide. Ha lehetne és megtehetném most azonnal ide cuccolnék és ide költöznék örökre. De az nem érne fel azzal, hogy a legjobb barátaimmal járhatom be az egész világot, miközben több millió lánynak és fiúnak okozunk örömöt.
A kávém gőzével szórakoztam. Mintha valami kisgyerek lennék. Felé raktam a kezem. Elfújtam. Élveztem, ahogy a hidegben kirajzolódnak a különböző általam kitalált kis formák. Egy pillanatra még Pat arca is kirajzolódott a párában. Felsóhajtottam és ezzel elüldöztem a kis arcocskát. A terasz ajtó kikattant és Niall jelent meg, kezében Ő is egy kis bögrét szorongatott.
- Jó reggelt Harold. - mosolygott rám, miközben jobb karját átdobta vállaimon.
- Neked is Nialler. Milyen volt az éjszaka? - húzogattam a szemöldökömet. Érdeklődő ember vagyok. Tényleg tudni szeretném...akkor is ha tudom, hogy fájni fog amit ki mond majd száján.
- Fenomenális! Egyszerűen lenyűgöző. El sem hiszem Harry...- ingatta meg érthetetlenül jobbra-balra fejét a szöszi fiú. Haja össze-vissza állt, arca kipirosodott, szeme pedig a boldogságtól úgy csillogott, mintha egy gyémántba néztem volna bele nagyon mélyen.
- Annak örülök. Gratulálok még egyszer. De előre szólok, hogy a házas élet már kemény ám! Patrice jó sokat fog főzni, te pedig majd elhízol, és nem fogsz fürdeni. - mondtam nevetve. Már nem emlékszem melyik filmben, de ez volt a sztori. Az esküvő után az érzelgős szerelmes párból, lepukkant csöves páros lett. Már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy Patrice melegítőben, csomókban álló hajjal odavágja a krumpli pürét Niall tányérjára. Hangosan nevettem a fantáziálásomon.
- Igen Harry. Hát köszönöm. Imádom, hogy ilyen hülye vagy! Szerinted én elfogok hízni? Pat pedig még főzni sem tud. Te már megint melyik filmbe képzelsz bele minket? - nevetése betöltötte az egész utcát. Lefogadom, hogy a szomszéd szobába, jól kinevették, Nialler hangos hahotázását.
- Már elfelejtettem a címét. De jó kis film volt. - kortyoltam bele a forró koffein adagomba.
Csendben fogyasztottuk a reggelinket, amikor eszembe jutott Christian. Meg kell neki köszönnöm a tegnapit.
- Nekem most el kell mennem Ni. - fordultam oda felé és az erkélyen lévő kis faasztalra raktam a már üres bögrémet.
- Hová mész? - kérdezte rekedtes hangon, miközben beletúrt a szőke fürtjeibe.
- Csak meg kell keresnem az egyik barátomat. - zavartan kapkodtam. Horan pedig még annyira sem értett semmit, mint én.
A fürdőbe vonulva gyorsan megfürödtem és fogat mostam. Belebújtam a fekete szűk farmer nadrágomba és egy KISS feliratú pólót vettem fel hozzá. Nyakamba akasztottam a papírrepülős nyakláncomat és az elfelejtetetlen órát is karomra kaptam.
- Hello Nialler. Majd jövök!
Egy mosoly volt amivel elköszönt.
A lifthez rohantam és benyomtam a földszint gombot. A zene most mélabús volt, megnyugtató és érzésekkel teli. Kedvem lett volna leülni és sakkozni, scrabble-özni, vagy kártyázni egyet a haverokkal a dal hatására. Én megőrültem! - gondoltam magamba és kinevettem a mai napomat. Kiszállva a kis mozgó zene dobozból a konyhára vettem az irányt. Az ajtóra szépen ki volt ragasztva a "Belépni Tilos!" felirat. De nem nagyon érdekelt. Vettem egy nagy levegőt és meglöktem a lengő ajtót.
Az egész hatalmas konyha tele volt emberrel. Pincérnők és férfiak szaladgáltak, a szakácsok főztek és egy dagadt, húsos öltönyös pacák feltett lábakkal az asztalnál ült, szájában valami eszeveszetten drága szivarral. Meg van a főnök. Tekintetét rám szegezte és felvigyorgott. A kezében lévő napilapot az asztalra hajította, lábát levette az asztalról és felém lépkedett.
- Oh Mr. Styles! De régen láttam már magát! Mi szél fújta önt erre felé? Tán nem látta a feliratot? Vagy fuccsba ment a kis karriere és pincérnek állna? - röhögött a bajsza alatt. Sosem találkoztam még ezzel az emberrel, mégis úgy beszélt velem, mintha örök haverok lennénk. Egy kicsit több tiszteletet ha kérhetem.
- Nem uram. A banda tökéletes..én keresek valakit! - határozottan beszéltem.
Felhúzta az egyik szemöldökét és beleszippantott a szivarba, ahogy a füst rám került azt hittem menten asztma rohamot kapok, de szerencsére kisebb köhögéssel megúsztam.
- Na és kit keres? Melyik pincérnőnk tetszett meg magának? - kacsintott rám. Hát ez undorító. Örülök, hogy mindenki úgy könyvelt el, mintha én minden elém kerülő nőt megdugnék. Hihetetlen.
- Nem nőt keresek. Christian-t keresem!
Szeme megakadt egy pillanatra rajtam és egy lenéző pillantással oda mutatott a raktárban éppen pakoló srácra.
- Köszönöm. - bólintottam és Chris-hez mentem.
- Hello! - köszöntem oda neki hangosan.
- Jajj...Szia! - mosolygott rám, miközben éppen egy dobozzal vacakolt.
- Segítsek? - röhögtem ki. Most ő volt a béna, míg tegnap nekem volt két bal lábam.
- Nem kell köszönöm. - végre sikerült neki. - Mit keresel te itt? - fordult felém.
- Én csak megszeretném köszönni, hogy tegnap segítettél! - vakartam meg a tarkóm. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, azok után, hogy a vállán sírtam ki szó szerint a bánatomat.
- Ugyan már kis pajtás! - legyintett egyet kezével. Nagy csend lett leginkább csak bámultuk egymást. Hülye egy helyzet.
- Jaj, majdnem elfelejtettem valamit! - kaptam oda farzsebemhez. - Ezt tegnap nálam hagytad. Szerintem kiesett a köpenyedből, ami még mindig fent van nálam. - adtam át neki egy bőrszíjas karkötőt.
- Köszi. Észre sem vettem, hogy elhagytam. - ráncolta össze a homlokát. - A köpenyért pedig este visszamegyek, mert ha nem lesznek meg a köpeny számok akkor a főnök valakit kinyír. - biccentett oda a lábát újra az asztalon pihentető pasashoz.
Felkacagtam.
- Nem is zavarlak tovább a munkában. Szép napot! - vigyorogtam rá.
- Köszönöm. Neked is. Az ebéd szünetemben lenne kedved meginni velem egy kávét? - nagy hatalmas zöld szemeit.
- Igen. Persze. - bólogattam, majd távoztam a meleg és kajaszagú terepről. Beletúrtam a göndör fürtjeimbe, majd vissza tértem a szobánkba. Niall a konyhában mosogatott éppen, miközben telefonált, ha jól értelmeztem az anyjával. Elmondta neki, hogy megkérte Patrice kezét. Nialler mellé álltam be és míg ő mosogatott és telefonált én addig törölgettem a vizes tányérokat. Hallottam, ahogy Maura örömében felsikít és gratulál a fiának. Én majdnem megsüketültem, Niall pedig pofákat vágott miközben az anyja próbálta magát kontrolálni a túlsó vonalról. Végre letette a telefont.
- Szerintem menj el egy hallás vizsgálatra! - viccelődtem, mire egy nagy kupac hab repült felém. Niall rám fröcskölte direkt a kezét díszítő habokat. Egy ideig vicces volt, de amikor csípni kezdte a szememet, kb én is akkorát sikoltottam mint az előbb a drága anyja. Gyorsan megengedte nekem a csapot, persze röhögve, míg én kimostam a szememet.
- Te vad állat! - törölgettem meg az arcomat egy barna selyem törölközőbe.
- Szerintem menj el egy látás vizsgálatra! - utánozta le hangomat és akcentusomat. Jó hangosan nevettünk, amikor egyszer csak olyan érzés tört rám, mintha elhagytam volna az egyik felemet. Még a hideg is kirázott. A mosolyom, pedig egyszer s mindenkorra eltűnt az arcomról. Horan aggodalmas tekintettel bámult rám.
- Hey! Minden rendben? - nem igazán hallottam, hogy mit kérdez....csak a szájáról bírtam leolvasni amit mondott.
- Nem...tudom. - nyökögtem.
Nialler az ágyhoz vezetett és leültetett a szélére. Se nekem, sem pedig a szöszinek semmi fogalma nem volt arról mi történt. Csak rossz érzés fogott el. Kezembe nyomott egy vízzel teli poharat én pedig egy húzóra megittam az egészet. Letettem a poharat az asztalra.
- Jól vagy? - kérdezte meg nyugtalan hangon.
- Igen. Azt hiszem. Csak egy kicsit megszédültem!
Egy kicsit ameddig lenyugodtam csend volt, majd mobilom csörgése megzavarta. Zsebemből kikaptam az iPhone-t és felvettem.
- Igen? Itt Harry Styles. - mutatkoztam be.
- Jó napot kívánok uram. Itt a Val-De-Grace Military Hospital központja. Az ön húga Patrice Styles? - hallottam meg az idős hölgy hangját. Az adrenalinom az egekbe szökött és felpattantam a kanapéról.
- Igen...igen...az enyém..- dadogtam.
- Autóbalesetet szenvedett. Kérem, ha tud jöjjön be!
Könnybe lábadt a szemem. A húgom. Az én egyetlen húgom.
- Ott..ott leszünk! - letettem a telefont és visszacsúsztattam a zsebembe.
- Mi van Harold? - állt fel mellém Nialler.
- Siess. Öltözz fel most azonnal! Pat kórházba került.
- Mi? Miért? Mi történt? - tolta le azonnal a pizsama nadrágját és farmerbe bújt.
- Csak annyit mondtak, hogy autóbalesetet szenvedett! - habogtam. A könnyek már mosták az arcomat.
- Mennyire súlyos?
- Nem mondták!!
Még Niall magára rángatott egy pólót és szaladtunk ki a szobából. A lift kínzó lassúsággal ment lefele. Ahogy kiléptem Christian állt velem szemben.
- Hazz! - vigyorgott rám, én pedig még mindig bőgtem. Ahogy ezt észrevette elkomorult az arca.
- Ne haragudj, de most sietnem kell. Patrice-t kórházba szállították! - hadartam le gyorsan, mire Ő leszedte magáról a fehér munkás köpenyt és futásra indult kettőnkkel.
- Nem hagyom, hogy ilyen állapotban akármelyikőtök a volán mögé üljön. - szedte ki Nialler kezéből a kocsi kulcsot.
Szinte feltéptem az ajtót, előttem a kis szöszi beszállt majd behuppantam mellé.
Niall arca hófehér volt, szemei körül a bőre vörösen izzott, könnyek mardosták végig az arcát, egészen az álla vonaláig. Ujjait görcsbe fonta össze az ölébe. Haja még mindig kusza volt.
- Melyik kórház? - kérdezte tolatás közbe Chris.
- Val-De-Grace Military Hospital. - diktáltam le a címet, amiről a telefonhívás érkezett.
- Rendben van!
Százzal mehettünk nagyjából, de még így is túl messzire kellett elmennünk, mire odaértünk már szürkült az égbolt. Christian nagyon jól vezetett és, hogy bontsa a feszültséget bemutatkozott Niall-nek is, bár kétlem, hogy ebből bármire is emlékezne a szöszke.
Leparkoltunk és szélsebesen rohantunk be a kórház lengőajtaján. Odaszaladtunk a recepciós pulthoz.
Köpni, nyelni nem tudtam amikor odaléptünk. Levert a víz mindhármunkat, emellett kettőnk arca könnyekkel volt átáztatva.
- Jó napot hölgyem! Patrice Styles-t keressük! - lihegte Niall.
- Hm. Jó estét kívánok! Még bent vannak a 45-ösben! De oda csak lifttel tudnak menni..- az öregasszony olyan lassan beszélt, hogy azt hittem sohasem ér a mondat végére! Nem lett volna egyszerűbb annyit mondania, hogy 45-ös?!
Loholtunk a liftig. Remegő kézzel, de Nialler-nek sikerült benyomni a 45-öst.
- Nyugodjatok meg srácok! Nem lesz semmi baj! - próbált minket nyugtatni Christian. Ráakartam mosolyogni, hogy aranyos volt a gesztusa de nem nagyon sikerült. Inkább csak egy vicsorgás lett belőle, de hát a szándék a fontos.
Megérkeztünk. A folyosó kihalt volt és csendes. Néhol a neon már alig világított, vagy éppen csak pislákolásra volt képes. Megtaláltak a műtőtermet, vagy kórtermet vagy mit. Leültem egy narancssárga székre és vártunk. Niall körbe-körbe mászkált és csak sírt és sírt, már ajkai is megduzzadtak. A nagy csendet az ablakon kopogó eső cseppek tették kevésbé üressé. Idegességemben a lábammal kezdtem el dobolni, fürtjeim szana-szét állhattak. Ahogy egy könnycsepp lehaladt az arcomon, jött a következő és a következő. Kezemmel az orromat törölgettem és csak az előttem ülő Chris-t bámultam.
Niall felhívott valakit, majd letette.
- Kit kerestél? - kérdeztem aggódva.
- Liam és Sophia is itt vannak Párizsba. Délelőtt érkezett meg a gépük, szóltam nekik, hogy mi történt. Ide jönnek. - úgy beszélt mint aki nem tudja hol van. Csak sétált közben fel-alá és meg sem állt. Egy adott pontot nézett egyfolytában, én már attól elszédültem, ahogy néznem kellett.
- Kérlek ülj le! - szóltam rá, de mintha nem lett volna köztünk. Meg sem hallotta. Felkeltem és vállánál megfogva lesegítettem a székre.
- Hozok neki egy pohár vizet! - kelt fel Christian.
- Nekem is hoznál egyet? - kérdeztem rá, mire ő bólogatással és egy nyugtató mosollyal távozott.
Egy doktor úr kijött a kórteremből, mire Niall rögtön letámadta a kérdéseivel!
- Hogy van? - olyan gyönyörűen csillogtak fel szemei, ahogyan azt Patrice mindig is imádta.
Az orvos válasz nélkül elsétált egy pulthoz, felkapott valami köteg papírt és vissza akart menni a terembe.
- Könyörgöm mondjon már valamit! Mi történt? - kiabált rá idegesen Niall. Az orvos megfordult, majd szólt az egyik nővérnek, hogy mesélje el nekünk mi a van a bent lévő kis hölggyel.
A nővérkén fehér egybe részes szoknya feszül, kis orvosi papucs volt a lábán. Haja copfba volt fogva, és szemüveget viselt.
- Jó estét uraim! Nos, Patrice autóbalesetet szenvedett. Még ott helyben elvesztette az emlékezetét. De odabent minden megtesznek, azért, hogy életben maradhasson!
- Ilyen súlyos a helyzet? - kérdeztem rá.
- Eléggé. Egy kamion rossz sávban közlekedett, a sofőrt pedig még ott a helyszínen a rendőrkapitányságra vitték. Ittasan vezetett.
Niall arca elkomorult. Reményét vesztette. Nem fogtuk fel. Akár el is veszíthetjük. Pont most? Most hogy minden rendben van?
- Miért nem én? - kérdeztem rá hangosan. Ujjaimat hajamba vezettem és erősen húztam azt. - Ez nem lehet igaz! Kérem, mondja meg a doktor úrnak, hogy tegyen bármit...akármit...csak mentse meg nekünk. - kiabáltam.
A kórház ezen szintje üres volt. Nem voltak betegek. Nem volt túl sok mini szoknyában flangáló nővér. Semmi.
Niall térde megrogyik és a földre zuhan. Ott ül tovább. Felsegíteném, de nincsen bennem annyi erő, hogy most felhúzzam onnan.
Chris visszatér. Két műanyag pohár van a kezében.
- Fogd meg ezeket egy kicsit. - adja a kezembe a vízzel teli kis poharakat.
Elfogom őket, míg ő segítőkészen felkapja Niall-t és mellém ülteti. Belekortyolok a vízbe, Nialler pedig lehúzza az egészet.
- Mi történt, amíg nem voltam itt? - súgja oda nekem a megmentőnk. Nem akarja, hogy Niall-t még jobban felizgassák a dolgok.
- A nővér, azt mondta súlyos a helyzet. Harcolniuk kell, hogy életbe maradjon. - szipogom.
Christian megfogja a fejemet és a válla és nyaka közti hajlatába nyomja a fejemet. Ott sírtam tovább. Pont mint tegnap.....csak most más a helyzet...teljesen más. Liam és Sophia megérkezik. Mindkettőnek könnyes a szeme. Ekkor eszembe jut Louis. Patrice és Lou legjobb barátok. Ha elveszítik, akkor Louis, ezt soha sem dolgozza fel.
A kórterem ajtaja újra kinyílik. Az orvos az. Megint. De most már máshogy néz ki. Őszes haja teljesen szét van zuhanva, arcát verejték díszíti, köpenye pedig egy kicsit meg van lógva a válláról. Rendezetlen. Pedig nem így ment be oda.
- Nos? Sikerült? - kérdezte meg Nialler. Minden remény ott csillogott a szemében, hangja rekedtesebben szólalt meg, mint általában. Ha Pat most itt lenne, oda menne hozzá és megcsókolná. Átölelné. Soha nem engedné el.
Nagy a csend. A doktor nem felel.
- Bassza meg! Mondjon már valamit! - mordul rá a kis szöszi. Kezével a pulóvere ujját szorongatja. Ami már teljesen meggyűrődött a kezei között.
- Sajnálom! Mindent megpróbáltunk! Csak egyet sikerült megmentenünk. Őszinte részvétem! - nézett bele a kék fáradt szemeivel a szemeinkbe. Sophia, Liam vállára hullott. Niall leesett a székről és összegömbölyödve sírt. Nem fogtam fel.
- Mi az, hogy csak egyet? Hányan ültek abba a kibaszott autóba? - kérdeztem meg aggodalmasan.
- Alapvetően egy ember ült az autóban. Csakhogy.....- nem hagytam, hogy befejezze a mondatot. Nem értettem semmit sem.
- Most akkor mi van? Maga meg miről beszél? - ráncoltam össze a homlokomat. Sophi-ék engem és az orvost nézték. Próbálták megfejteni mi folyik itt.
- Kérem uram, nyugodjon meg. Bár hülyeség, ezt kérnem! Patrice Styles terhes volt. A kislányt megmentettük, de a hölgyet sajnos nem sikerült. - lehajtotta a fejét.
Terhes volt? A női dolgok a naplóban...amiket nem értettem! Mekkora hülye idióta vagyok.
- A kislányt....a kislányt sikerült megmenteni? - ül fel a hideg padlóról Niall.
- Igen.
Tekintete rám tévedt. Összekapcsolódtunk egy pillanatra. Niall felpattant a padlóról.
- A nővér mindjárt kihozza! - mosolyog egy aprót a doktor, majd távozik, hogy levegye a néhol véres fehér köpenyt.
- Vajon kié a gyerek? - bújik hozzám Niall.
- Nem számít. Már semmi nem számít Nialler. Hogy mondjuk el? Hogyan közöljük, ezt akárkivel is? Ott van Louis, aki a tenyerén hordozta Patrice-t. Ott van anyu, Gemma, Maura. A világ aki szerette. Én nem tudom elmondani. Nem. Fel sem fogom. - dadogtam összevissza miközben Liam odajött minket átölelni. Arca vörös volt. Sophia pedig a legjobb barátnőjét veszítette el. Amint egy könnycsepp végig folyt arcán, lecsöppent a folyosó kövére, vagy éppen a cipőjére. A cipőre, amit Pat-tel együtt vettek Malibu-ba.
Csend van. Szar az egész. Nincs értelme élni.
A nővér kilép a kórteremből. A kezében egy fehér pelenkába bugyolált, éppen rugdalózó apróságot tart. Amint közelebb ér, én is és Niall is felpattanunk a székről. Egymásra mosolygunk a könnyeink között.
- Itt van a kis csöppség! Miután egy kicsit ringatták ki kéne tölteni pár papírt a babával kapcsolatban. - mosoly ránk a nő. De látszik, hogy Őt is megviselte minden. Én ilyet még nem éreztem. Darabokra törtem.
- Ki nézze meg először? - kezdünk el tanakodni.
- Én! - szólal fel Sophia. Hangja nagyon lány, arcán egy hosszú csíkban lefolyt a fekete festék.
A nővér átcsúsztatja a kis leányzót Soph kezébe, aki sírva rámosolyog.
- Istenem! - sóhajt fel. - Nagyon hasonlít Patrice-re és gratulálok Niall....apa lettél! - néz rá a szöszire. Felnevetek. Elvesztette a menyasszonyát és most lett egy lánya. Hihetetlen.
Niall megtorpan.
- Menj már oda te hülye! - nevetem sírva.
Odalépeget és átveszi a kislányt. Könnyei a fehér anyagra csöppenek.
- Soha. Érted. Soha nem foglak elengedni! - suttogta oda a picinek.
- Megnézhetem? - kérdezem egy kicsit frusztráltan.
- Még szép! - int oda az egyik kezével, majd leül az egyik sárga székre. Mellé ülök.
Tényleg hasonlít Patrice-re. Bár szeme abszolút Niall-é és csodaszép kéken csillog, a haja barnán göndörödik, ajka csodálatosan rózsaszín, akárcsak Pat-é...volt.
- Gyönyörű kislány! Gratulálok Niall! - mosolygok rá egy kicsit.
- Istenem de jó lenne ha Patrice is itt lehetne. - rogy meg egy kicsit Niall De a kislányt még mindig úgy tartja, hogy semmi baja ne lehessen. - Átölelhetném. Csókot nyomhatnék ajkára. Oh a picsába! - kiált fel.
- Elnézést de vissza kell vinnem a kis hölgyet a helyére. - tér vissza újra a nővér.
Niall puszit nyom a pindurka homlokára és átnyújtja. Kezével megtörli az orrát, majd rám néz és átölel. Erősen ölelem vissza.
A nagy harcban, amit folytattunk már csak ketten maradtunk...egymásnak.
Egy újabb nővér jelent meg papírokkal a kezében. Leült mellénk.
- Mi lesz a kislány neve? - kérdezi meg, miközben szomorúan ránk néz.
Niall rám néz és mosolyog egyet. Tudom mire gondol.
- Patrice! A kislány neve legyen Patrice! Patrice Storan! - mondja ki végül. Meglepetten nézek rá.
Mi? Összevonta a nevünket?
- Rendben. - tölti ki a nő a papírokat. Majd elkomorul.
- Apja neve?
- Niall Horan. - feleli, a nő pedig újra papírra veti.
Nagy csend és a nő csak bámulja a szöszit, majd fájdalmasan megszólal.
- Az anyja nevéhez mit írhatok? - könny szökik a szemébe.
Niall pislog kettőt és egy újabb könnycsepp csurran ki a szeméből.
- Írja át! - mordul fel Nialler. Senki sem érti mit beszél.
- Elnézést. Mire írjam át? - zavarodik össze a nő és már ő is elereszti a könnycseppet.
- Az is legyen apja neve! - bólogat oda neki Niall.
- Hogy mit tetszik? - rázza meg a fejét a nővérke.
- Az is legyen apja neve! - mondja újra.
A nő zavarodva de megteszi, átírja a rublikát.
- És oda mit írjak? - vonja össze a szemöldökét.
- Harry Styles. - mosolyog rám újra Niall. Egy könnycsepp, eközben beszaladt a szájába.
Arcom eltorzul. Szemem könnybe lábad. Óriási könnycseppek marják végig egész arcomat. Hihetetlen.
- Rendben van. Bent maradnak a kicsinél vagy haza mennek? Esetleg segíthetek valamiben? - kérdezi meg a hölgy.
- Igen! Hozza vissza! Hozza vissza nekem a menyasszonyomat! - sírja el magát Niall. A nővér eddig bírta. Szabadjára engedi az eddig magába tartott kis cseppeket. Végig szaladnak az arcán. Liam a barátnőjét ölelgeti. Én pedig nem tudom mi történik.
- Lenne egy kérésem! - szólal meg végül komoly hangon Nialler.
- Igen?
- Hadd lássam még utoljára! - böki ki. Mindannyian ránézünk. Én is látni akarom!
- Én is szeretném még utoljára megpillantani. - szólok közbe.
A nő feláll. Követjük. Kinyitja a kórterem ajtaját és belépünk a fertőtlenítő szagú helyiségbe. Középen egy ágy helyezkedik el. Zöld anyaggal van letakarva. Megismerem a lilára festett lábkörmöket.
- Magukra hagyom önöket. - megy ki végül a nővér.
Niall óvatosan megmozdítja az anyagot, és meglátom a fáradt, fehér arcot. Kisimult. Nincs rajta a ragyogó gödröcskés mosoly. Szemei le vannak hunyva. Nem látom, ahogy a zöld szemek csillognak, és boldogságot sugároznak. Kezei óvatosan fekszenek a fehér lepedőn.
Nialler megfogja az egyik kezét és apró puszit lehel rá.
- Szörnyen utállak amiért itt hagytál! - nyom egy újabb puszit a kézfejére.
Megtörlöm a szememet. Bár feleslegesen, hiszen újabb zápor önti el.
- Tudod mi a legrosszabb Harold? - néz rám sejtelmesen.
Nem-re ingatom a fejemet.
- Nem...nem mozog a mellkasa. Egyszerűen csak..nem. - iszonyatosan sír.
Ezt sosem akartam átélni. Együtt akartam vele meghalni!
*Két héttel később*
London utcáira sötétség borult. Esik az eső. Mindenki feketében vonul. Mindenki Patrice kedvenc autófajtájával érkezik a temetésére. A hatalmas fekete Range Rover-ek egymás mögött sorakoznak fel. Niall és Harry egymás mellett sétálnak babakocsit tologatva. Benne a kis Pat-tel. Gemma még mindig nem fogta fel, hogy a húgát elveszítette. Csak sír és sír. Kezében egy papír zsebkendőt szorongat és folyton törölgeti az orrát. Haját erősen fújja a szél. Elhunyt húgának a sála pihen a nyakában. Nem akarja levenni. Soha.
Anne és Des egy padon ülnek, egymás vállán sírnak. Elvesztették a lányukat. Akit szerettek. Aki olyan sokat jelentett nekik. Louis romokban hever. Fekete öltönyének a zsebében elrejtett egy fényképet, amin ketten vannak Patric-cel. Csak bámulja az előtte lévő követ rajta Patrice Styles nevével. 1994 február 1 - 2013 november 15. Louis csak azt mondogatja egyfolytában a kőnek, hogy "El sem köszöntél tőlem Tea pajtás. Ott hagytál. Szeretlek"..csak ezt hajtogatja egymás után. Mintha,azt várná, hogy majd Patrice kijön és elköszön tőle. Maura is csak sír és sír. Niall legkomolyabb barátnője volt eddig talán, és most itt hagyta. A kis szöszi barátnőit sosem szerette...egyedül és csakis kizárólag Patrice-t. Pár Directioner is eljött, hogy az egyik példaképétől elbúcsúzhasson. Nem zaklatták azzal a fiúkat, hogy képet csináljanak velük. Részvétet nyilvánítottak, majd fehér rózsákkal halmozták el a sírt. Néhányan egy kis borítékot is leraktak benne az üzenettel, amelyeket sosem tudnak már neki elmondani.
A kőbe csak egyetlen kis mondatot véstek...."Azt, aki tényleg tud szeretni, Angyalnak hívják és te voltál a mi angyalunk" A fiúk aláírásai helyezkednek el alatta.
Anne eltipegett Niall-höz és a fiához. Átölelte őket.
- Megfoghatom? - kérdezte miközben a kis Patrice-re mutatott.
- Még szép! Hiszen te vagy a nagymamája! - biztató mosolyt küldött Niall, a majdnem anyósa felé, aki kivette a picit. Nyugtázta magában, hogy valóban nagyon hasonlít a lányára...az elhunyt lányára. Megölelgette a pici Pat-et, majd visszatette a kocsiba. Megölelte a két fiút.
- Könyörgöm. Vigyázzatok magatokra! - súgta bele a fülükbe, majd az autóba szállva távoztak.
Niall és Harry az immáron közös házukhoz autóztak. A kis Patrice hazafele elaludt, talán egy kicsit őt is megviselte a dolog, még akkor is ha fogalma sincs még mi folyik körülötte. Harry a kiságyba fektette az aprócska kislányt, majd Niall-el leültek a kanapéra meginni egy jó forró teát a fárasztó és szomorú nap után. Mindkettejüknek kell egy kis idő, mire feldolgozzák a tényeket a hőn szeretett lány, akiért mindketten oda voltak...Nincs többé. Nem fogja őket átölelni. Nem fogja megsimítani a már borostás arcukat. Nem fog hozzájuk bújni egy esős vagy havas, hűvös éjszakán. Nem fogja reggel várni őket a finom reggelivel. Nem fog velük veszekedni valamin. Nem fogja velük sétáltatni az édes, most már alvó kislányt. Nem fog az arcukba mosolyogni, ragyogó szemekkel. Nem fogja többé fejbe vágni Harry-t egy párnával. Nem fogja többet hordani Niall pulcsiját. Nem fog többé Louis-sal teás bögrén veszekedni. Nem fog többé Zayn kanlakásán szeretkezni Harry-vel. Nem lesz több díjátadó, ahol megnyerik a legjobb testvér pár díjat. Nem fogja Niall rózsaszirmokkal beszórt lakással haza várni. Harry többé nem fog, Patrice ajtóján bekopogni, aki majd kikiabál neki, hogy "Ki az?" és Harold nem tudja többé azt válaszolni a kérdésére, hogy "Az egyetlened". Patrice már soha többé nem fogja, azt mondani,hogy SZERETLEK.
*2 évvel később...Niall szemszöge*
A kis Patrice már beszél velünk. A hangja ugyanaz, mint Patricé. Már képes magától járkálni és futkosni. Nagyon féltjük Őt, Harry-vel. Ő az egyetlen aki maradt nekünk abból a lányból, akit mindörökké szeretni fogok. Én Őt akartam elvenni. Senki mást.
- Harry, hozd csak ide Patrice-t! - guggoltam le a DVD-kkel teli szekrénnyel. Tudtam mit szeretnék. Bár féltem, mit vált majd ki belőlem.
Harold ide reptette a kislányunkat, majd lerakta a kanapéra. Török ülésbe ült. Göndör, barna haja a vállára lógott. Kékes szemeivel felmérte a terepet.
- Mesét fogunk nézni? - kérdezte meg gügyögve.
- Nem egészen. - válaszolta Hazz és megsimogatta a kis tündérke vállát.
Beraktam a DVD-t a lejátszóba, majd elindult a kis filmecske. Elhelyezkedtem Pat mellé. Harry-vel fogtuk közre.
A kép megingott, majd végül kiélesedett a kép. Patrice az arcomért nyúl és megcsókol, majd aranyosan elmosolyodik. Hiányzik ez a mosoly...nagyon hiányzik.
- Apu? - ráncolta a szemöldökét kis Pat.
- Igen? - szólaltunk meg egyszerre Harry-vel, majd összemosolyodtunk, a lányom kék tekintete rám szegeződött.
- Ki az a néni? Hol van most? Nagyon szép! - nézett rá újra a filmre, ahol már a film nézésnél tartottunk.
- Ő az anyukád Pat. Most éppen fentről vigyáz rád. Tudod...belőle már egy jó ideje angyal lett, akinek gyönyörű fehér szárnyai vannak és csak ránk vigyáz! - mondtam el neki ezt a kis monológot. Hittem benne. Elhittem, hogy talán tényleg lát onnan föntről és vigyáz ránk, hogy ne legyen semmi bajunk.
- Oh. Értem. Tényleg gyönyörű. - csillant fel a szeme.
Harold könnyes szemmel rám mosolygott.
Mindent végig néztünk. A kisebb videók is benne voltak. Mint amikor először járt Londonba és körbe vezettük. Még csak barátok voltunk. Mind végig édesen nevetett és vigyorgott. Fájt, hogy már régen láttam ezt a vigyort élőben.
Jó volt egy kicsit újra átélni őket.
- Harry apu! Egyszer én is olyan szép leszek, mint anyu volt? - nézett fel a pici lány a fürtösre.
- Igen. Mindenképpen! Sőt, már most nagyon hasonlítasz rá! - simított végig a kis arcocskáján.
Pár kép kocka villant még fel, a közös képeink..és Patrice kedvenc London Eye-os képe. Sosem fogom elfelejteni, ahogy megismertem. Ahogy a kedvéért még a teát is megittam, pedig nem is szerettem. Ahogy együtt rohangáltunk végig London utcáin az esőben, vattacukorral a kezünkben.
Örökké szeretni fogom.
NOS HÁT ELÉRKEZTÜNK AZ UTOLSÓ RÉSZHEZ....:( NAGYON SAJNÁLOM MERT IMÁDTAM EZT A BLOGOMAT...DE MÁR KÉSZÜLŐBEN VAN AZ ÚJ SZÓVAL DRÁGÁIM, NEM KELL SOKÁIG AZ ÍRÁSAIM NÉLKÜL MARADNOTOK ;)) KÉREK SZÉPEN MOST MINDENKIT HOGYHA ELOLVASTA AZ FOGALMAZZA MEG EGY MONDATBAN, HOGY MIÉRT OLVASTA, VAGY ÉPPEN MIÉRT SZERETTE A BLOGOMAT...
IMÁDLAK BENNETEKET ÉS KÖSZÖNÖM, HOGY ILYEN SOKÁIG VELEM TARTOTTATOK <3 DE AZÉRT LESZ KINT MÉG EGY ELBÚCSÚZÓ RÉSZ :) PEZ
2013. szeptember 26., csütörtök
25. fejezet~ (utolsó előtti fejezet)
Átöleltem őket. Boldog voltam. Nem tudom mitől, de az voltam. Valami mégis fájt ott legbelül. Elvesztettem valamit, ami eddig nagy helyet foglalt el bennem. Próbáltam nem törődni az érzéssel, hiszen én voltam az egyik ok, ami miatt az egyik legjobb barátom és a saját húgom összeházasodnak. Patrice könnyei úgy potyogtam, mint őszi éjszakán a zápor eső és Niall szeme is enyhén könnyes lett. Csak bámultuk egymást. A természetes csend, nem volt annyira kellemetlen. Hol a csillagokra, hol az Eiffel-toronyra, hol a szerelmes párra néztem. Ha festő lennék, ezt a pillanatot tutira vászonra vetném...de énekes vagyok és nem festő.
- Kell egy új dal! - zavartam meg a csendet, és hangosan fejeztem ki az új ötletemet.
Pat rám kapta a tekintetét és próbált olvasni belőlem, Nialler pedig hevesen bólogatni kezdett.
Azonnal eszembe jutott pár sor és énekelni kezdtem. Niall gyorsan mellém huppant így mindketten szembe kerültünk Patriccel.
- You're so pretty when you cry, when you cry, wasn't ready to hear you say goodbye, now you're tearnig me apart, tearing me apart, now you're tearing me apart. - énekeltem el az eszembe jutó sorokat. A kis szöszi pedig pár másodperc gondolkodás után folytatta.
- You're so London your own style, your own style and together we're so good, so girl why? Are you tearing me apart, tearing me apart, you're tearing me apart.
Egy ideig csak dúdolgattuk a ritmus. Pat szeme egyre élénkebben csillogott a hol a Hold hol a kivilágított Eiffel-torony miatt. Majd folytatni kezdtem a sorokat.
- Did I do something stupid? Yeah girl if I blew it. Just tell me what I did let's work through it. There's gotta be some way to get you to want me like befooore...
Abbahagytuk. Nem jutott eszünkbe több minden ebben a pillanatban. De egyet tudtunk, hogy itt még nincsen vége a dalnak.
- Ez csodálatos volt. - motyogta ki.
Patrice-t mindig minden nagyon érzékenyen érintette. Ha másnak fájt, akkor neki is, ha más boldog volt ő is az lett. Azonosulni tudott, akár egy teljesen számár ismeretlen személy érzelmeivel is.
- Niall?! - csendült fel újra Pat hangja, aki éppen a csillogó gyűrűt bámulta az úján.
- Tessék drágám? - fordult felé a szőke, és én is húgomat kezdtem el fixírozni.
- Hogy jutott ez eszedbe? Hogy megkérd a kezemet? - hangja elhalkult, mint aki éppen egy gyászbeszédet mond.
- Mert szeretlek. - sóhajtott fel egy hatalmasat. - Tudod, ma reggel mikor elolvastam a levelet, azt hittem vége az életemnek. Elveszítettem azt az embert, akiért reggelente felébredtem, akivel este összebújhattam, akit szinte egész éjszaka képes volnék bámulni, ahogy alszik, és titkokat fecseg ki álmában. Fájt, hogy talán sosem látom viszont a zöldes szemeket, a gödrös mosolyodat, vagy azt, ahogyan elpirulsz, valami baromságon. Amikor Harry eljött, hogy most azonnal utánad megyünk Párizsba, akkor fogalmazódott meg bennem, hogyha megtalállak akkor megkérem legyél örökké az életem része. - miközben Niall rekedtes hangon mesélt, hanyatt vágta magát mellettem a kockás pokrócon. A csillagokat bámulta. A monológja viszont nem csak barátnőjét, vagyis most már menyasszonyát hatotta meg, hanem engem is. - Igazából az egészet Hazz-nak köszönhetem, ha ő nincsen most én nem kérem meg a kezedet. - sóhajtotta végig a mondatot, majd a végén rám fordította a szemeit és mosolygott. Visszamosolyogtam. Jó érzéssel töltött el, hogy miattam történt minden.
A The Fray, Never Say Never című száma zavarta meg a romantikát. Patrice azonnal a zsebéhez kapott és kivette a mobilját. A fény miatt hunyorított egyet, majd ijedten ránk nézett.
- Srácok, ezt most fel kell mennem. Mindjárt jövök egy pillanat. - nagyon gyorsan felkászálódott a paplanról és felvette a telefont...közben pedig messze sétált tőlünk.
- Szerinted ki keresi? - ült fel Niall újra mellém.
Elgondolkoztam.
- Lehet valamelyik barátnője, vagy anya, esetleg az ügynökség. Nem tudom. - vontam meg vállamat.
- Igazad lehet. - fejét a vállamra hajtotta, szőke tincsei csiklandozták az arcomat. - Még egyszer köszönöm Harold. Komolyan mondom már értem miért szeret téged Patrice annyira - szünetet tartott, hogy még jobban nyomatékosítsa mondandóját. - mert csodálatosan nagy szíved van.
- Én inkább elrontottam, mint sem jót csináltam nektek. - szuszogtam bele a szőke kócba.
- Te teljesen meg vagy őrülve igaz? - röhögve kapta fel rám tekintetét. - Megköszönöm. Szépeket mondok neked, te pedig saját magadat szapulod...Fogd már be. Hiszen te vagy Harry Styles. Minden tini lány álma, akivel ezren képzelik el, milyen lehet vele szexelni, milyen lesz majd az esküvőjük és, megkeresik a képet, hogyan fog kinézni a közös gyerekük. Ráadásul milliók oda vannak a göndör fürtjeidért. - túrt bele a hajamba. Nevetésétől nekem is nevetnem kellett, majd Pat visszatért közénk.
- Na ki volt? - ugrott át egy másik témára Niall.
- ööö..csak a modellügynökség. De ez most egy párizsi. Holnap délelőtt el kell mennem egy próbafotózásra. - motyogta és újra hanyatt feküdt. Egyik kezét a hasán pihentette, másikat pedig feje alá tette. Olyan volt a kivilágításban, mint egy földre szállt angyal.
- Harry..Harold..Hazza...Bátyus...Sükedék...- eszméltem fel az utolsó szóra, amit húgom mondott. Talán egy kicsit túl sokáig bámultam a kis angyalkát.
- Tessék? - ráztam meg a fejemet. Patrice nevetve kérte el a mellettem elhelyezkedő spagettis dobozt és falatozni kezdett.
- Hm..Ez tényleg nagyon finom. - mindketten csak bámultuk.
Olyanok voltunk, mint két srác aki most lát először meztelen nőt és ezért annak minden négyzetcentiméterét végig méri legalábbis én így éreztem magamat.
- Kicsit fázok most már! Nem megyünk haza? - kérdezte meg Niall.
Mindketten hevesen bólogattunk majd visszasétáltunk a hotelhez. Érezni lehetett az időjárás különbséget, ugyanis idebent rögtön bizseregni kezdett a bőröm ahogy átjárt a meleg.
Niall kivette a kulcsunkat a liftbe én pedig gyorsan kikaptam a kezéből.
- Én is tudok ám ajtót nyitni! - felelte mosolyogva.
- Csakhogy te ma nem velem fogsz aludni Nialler, hanem szépen Pattel! - adtam tudtára a ma esti menetrendet. Patrice édesen rám mosolygott, ezzel pedig elérte, hogy belülről feltöltsön az adrenalin és lehet, hogy hülyén hangzik egy srác szájából de a pillangók jócskán repülésre készültek fel a hasamban. Nyugtatásul megszorongattam a kezemben lévő kulcs csomót. A lift megcsendült a pár pedig kiszállt.
Hatalmasat sóhajtottam és émelyegni kezdtem.
Mi a jó isten van veled Harry? - tettem fel magamnak a kérdést. Olyan érzésem volt, mintha mindjárt itt hánynám el magamat. Lassú léptekkel kikecmeregtem a liftből, mire elértem a szobánkat a víz is levert. Homlokomról és egész testemről fojt a víz. Ledobtam a kulcsot az asztalra és elrohantam a wc-re, ahol sikeresen kiadtam magamból az addig bennem lévő egész nap magamba vitt ételeket és italokat. Lefeküdtem a hideg kőre. Megnyugtatott a fagyossága.
Vajon Niall és Patrice most mit csinálnak? Talán kiélvezik a hotelszoba által nyújtott hatalmas francia ágy örömeit...
Még egy darabig feküdtem, majd felhívtam a szobapincért és kértem magamnak egy üveg whiskey-t.
Csak egy kicsit lazítani akarok az erkélyen, bámulva a holdat és a csillagokat.
Az italom pedig hamar meg is érkezett, jól behűtve ahogyan szeretem. A konyhába siettem és elővettem egy poharat, a mélyhűtőből pedig éppenséggel a jéggel vacakoltam ami nem akart kijönni a kis tartóból. A kezem már majdnem lefagyott, de megérte, hiszen így aztán az alkohol tartalmú italom semmiféle képen nem fog felmelegedni. Kinyitottam az erkély ajtót és lehuppantam egy kinti fa székre. Belekortyoltam az italomba. Ahogy lenyeltem végig marta a torkomat, összeszorítottam a szememet, majd éreztem, ahogy az beér az üres gyomromba. Imádtam ezt az érzést, így hát addig folytattam, ameddig az egész üveg el nem fogyott.
Nehézkes léptekkel szambáztam vissza a kanapéra, és ledobtam rá magamat. Kezemmel próbáltam megtámasztani a fejemet, de egyfolytában leesett. Akárhova néztem abból több lett, vagy éppen iszonyatosan homályossá vált.
- Szobapincér? - csuklottam. - Kérek még egy üveget, ebből az előbbi jó féle whiskey-ből. - szóltam bele újra a telefonba.
Fogalmam sem volt róla, hogy jó helyre nyomtam e vissza a készüléket, vagy mellé tettem-e, de ebben az állapotban nem érdekelt. Csak egy kérdést tettem fel magamnak...miért én?
Kopogást hallottam meg az ajtómon. Rájöttem, hogy nem lenne jó ötlet felállni, mert tuti összetöröm magamat.
- Nyitva van! - mondtam a szokottabbnál is rekedtesebb hangon.
Az ajtó kitárult és egy nagyon fess pincér lépett be.
- Jó estét Mr. Styles. Meghoztam a whiskey-t! - üdvözölt.
- Köszönöm szépen...lenne olyan kedves, hogy lerakja az üveg asztalra? - mosolyt festettem az arcomra.
A fiú kb velem lehetett egyidős, mégis nagyon jól csinálta a munkáját. Észrevette, hogy nem vagyok éppen józan állapotban és segíteni szeretett volna rajtam.
- Uram. Hozhatok magának még valamit? Van frissen kisült pogácsánk, ha gondolja legyen a ház ajándéka! - megpróbált rá venni, hogy egyek..nem rossz húzás.
Felnevettem. Nehezen feltápászkodtam, majdnem elzuhantam, amikor a fiúcska egyszerűen elkapott.
- Köszönöm. Nem kérek semmit sem. Hívjál nyugodtan Harry-nek! Nem szeretem ha Mr. Styles-nak hívnak..Kimegyek még egy pohárért csatlakoznál hozzám......- elhalkultam és vártam, hogy elmondja a nevét.
- Christian. - bólogatott lassan. Bár lehet csak nekem tűnt lassúnak.
- Szóval Christian, csatlakozol hozzám?
- Tudja Mr. Styles...vagyis tudod Harry én munkaidőben vagyok. Nekem ilyenkor egy kortyot sem szabad innom. - magyarázta nekem. Persze. Utasítsanak még vissza ezren!!!!
- És ha azt mondod a főnöködnek, hogy egész éjjel a híres Harry Styles-t szórakoztattad? Akkor lehet még plusz fizut is kapsz, én pedig mondani fogom, hogy tényleg te tettél jobb kedvemre! - jutott eszembe a frappáns ötlet.
- Harry...én kétlem, hogy holnap emlékezni fogsz akármire is a mai napból, de ha te szeretnéd akkor maradok. - vette le a fehér köpenyt és a kanapé háttámlájára hajította.
- Lazulj le! - nyugtattam meg és megindultam a konyha felé. Kissé megbillentem és megtámaszkodtam az ajtó félfában, majd tovább mentem. Lekaptam egy poharat és vissza szaladtam.
Chris kinevetett a két ballábasságomon.
- Menjünk ki az erkélyre! Ott sokkal jobb a levegő. - magyaráztam a pohárral a kezemben.
Nyakánál fogva felkapta az italos üveget és a már használt poharamat.
Kilépve forró ittas testemet megcsapta a hűvös szellő.
Leültünk és beszélgetni kezdtünk. Christian csak beszélt és beszélt. Persze én voltam az aki miatt beszélt, hiszen az életéről beszéltem. Én pedig beszámoltam neki a húgom és a köztem lévő intim kapcsolatról és minden bonyodalomról köztünk. Már az üveg tartalmának a fele hiányzott amikor is csillogó barna szemeivel engem kezdett fürkészni.
- Van rajtam valami? - kérdeztem meg hangosan nevetve.
- Jajj. Semmi. - fordította el vigyorogva a fejét a másik irányba.
- Mondd el! - hangom elkomolyodott. Kíváncsi lettem.
- Hát. Én. Szóval azért nem akartam maradni az elején, mert szóval....- közbe szóltam.
- Meleg vagy. - fejeztem be végül a mondatát.
- Honnan? Te honnan tudtad? - kérdezett rá dadogva én pedig elnevettem magamat.
- Chris..az előbb ahogy az életedről kérdeztelek kihagytad a nőket a gimis vagy egyetemes években, és helyette a szobatársadról Matt-ről beszéltél. Rögtön levágtam mi a szitu. - újra töltöttem a poharainkat.
- Akkor most menjek haza igaz? - hajtotta le a fejét és kezeit bámulta. Nem értettem. Azért menne haza mert tudom, hogy esetleg simán képes lenne rám indulni egy nő helyett.
- Dehogyis. Miért gondolod? - adtam át neki a poharát.
- Eddig akárkinek elmondtam, az vagy kinevetett, vagy elkerült, durvább esetben megalázott. - ingatta meg fejét és kortyolt egyet.
- Ez undorító. Csak azért mert egy másik nemet szeretsz! Ez szánalmas! - szűrtem ki összeszorított fogaim közül.
- Jó fej vagy Harry! Komolyan. - nézett rám újra.
- Te is. Tudod eddig nem nagyon beszéltem senkinek sem, hogy én és a húgom...de most hogy elmondtam neked, kicsit jobban érzem magamat. - vigyorogtam rá.
Halkan hümmögött egyet, majd az elénk táruló kilátást vizslatta.
- Lassan egyébként mennem kéne. Már hajnali kettő és még haza kéne érnem! - mondta miközben szemembe nézett. Tipikusan az a srác volt, akiért még a leszbikus lány is könyörögne, hogy ne menjen sehova.
- Maradhatsz itt. Elférünk! - ittam bele újra poharamba.
- Hazamegyek. - röhögött fel hangosan.
- Itt maradsz! - győztem meg végül nagyon komoly arcommal, amin inkább nevetett.
- Pont olyan makacs vagy mint amennyire elképzeltem.- mutogatott kezével.
- Oh tényleg? Ez megtisztelő! - nevettem ki.
Csendben iszogattunk tovább, majd már teljesen részegen a lakásba sétáltunk. Chris szó szerint ledobta magát a fotelbe, én pedig lecsaptam az üveget és a poharakat az asztalra. Kihúztam a kanapét a szobában. Kisebb-nagyobb sikerrel, hiszen azt se tudtam melyik a jobb kezem. Sőt még a párnát és a huzatot is összekevertem. Patrice ha most itt lenne, rögtön az mondaná, hogy hülye vagyok, hogy ennyit ittam és megigazítana mindent, majd levenné rólam a ruháimat és lefektetne aludni, megkérném, hogy bújjon mellém és magamhoz húzhatnám. Beszívhatnám hajának hol kókuszos, hol epres illatú haját, szívhatnám bőrének barackos illatát. Ahogy az emlékképek eszembe jutottak leültem a már kész ágy szélére és bőgni kezdtem.
- Jézusom. Mi a baj? - pattant fel Christian és mellém ült.
- Eszembe jutott valami. - hüppögtem. Arcomat nem takartam. Hagytam, hadd lássa minden egyes könnyemet. Szinte marta a piától forró és a párizsi széltől piros arcomat a sok könnycsepp.
- Elmondhatod...nekem bármit! - tette kezét a combjára. Kicsit meglepődtem a gesztusán, de próbáltam úgy kezelni, mintha Liam, vagy Niall vagy akármelyik tag tenné velem ugyanezt. Észre sem venném.
- Tudod. Mikor legutóbb csont részegre ittam magamat....akkor..akkor felhívtam Patrice-t hogy szükségem van rá. Negyed óra múlva meg is érkezett és....azt az éjszakát akkor sem fogom elfelejteni soha...hiába voltam részeg, mindenre emlékszem. A sírásra a kád szélén, a törött üvegekre, a vérző lábamra, a szexre a hálóban, majd ahogy másnap megköszöntem neki...a rózsaszirmok, a napló részletem..minden! Tudod Christian, olyan szinten csodálatos volt, hogy........az leírhatatlan. - a szavak között hosszú szüneteket tartottam néhol, pulóverem ujjába töröltem arcomat és orromat.
- Lesz neked valakid, aki sokkal jobb lesz neked mint Ő. És hidd el Patrice pontosan az a lány aki valamilyen szinten minden percben melletted lesz és szeretni fog. De lesz valaki akit te még jobban fogsz szeretni! - mondta halkan és végig a szemembe nézett, bár én a kezeimet bámultam.
- Kösz Chris. Igazán jó barát vagy! - bólogattam.
- Na és sipirc aludni Don Juan! - csapott rá a hátamra egy kicsit. A kifejezéstől pedig felnevettem könnyeim között.
Befeküdtem az ágyba. Kellemesen hűvösek voltak a takarók és puhák. Behunytam a szememet, majd újra kinyitottam.
- Hé, ugye nem a fotelben akarsz éjszakázni?! - meredtem rá segítőmre.
- öööö..- vakarta meg nyakát.
- Két személyre csináltam meg az ágyat, szóval pattanj be mellém! De ha lehet ne tapizz..- nevettem fel kínosan.
- Nyugodj meg, a takarómon tartom majd a kezemet és még véletlenül sem nyúlok át a helyedre. - kelt fel és röhögni kezdett. Lekapta magáról a munkás ingét és a öltönyhöz tartozó nadrágot. Bepattant az ágyba.
Jó volt tudni, hogy van valaki aki megérti, hogy miért fáj nekem Patrice elhagyása. Lehunytam a szememet és hamar elragadott az álom.
*Másnap reggel...Patrice szemszöge*
Korán keltem. A levetett ruháink a földön hevertek. A gyűrűre pillantottam. Nem..ez nem csak álom volt. Imádom. Niall még aludt, de nem akartam felébreszteni. Magam köré csavartam a takarómat és elsétáltam a fürdőig. Rossz érzésem volt. Mintha egy részem éppen halálán lenne. De lehet, hogy csak a mai nap miatt.
Bevánszorogtam a fürdőszobába és forró vizet engedtem. Ledobtam a paplant, kezembe kaptam a tusfürdőmet és a gőzbe léptem. Élveztem a fürdést. Jól esett, ahogy átjárt a meleg és ahogy ehhez társult a finom barack illat az valami leírhatatlan volt. Megmostam a fogamat. Majd törölközővel körülölelve hajat szárítottam. Magamra vettem egy cicanadrágot és egy bő toppot majd egy kis táskába paszíroztam a cuccaimat. Kitaláltam, hogy mielőtt elindulok, megnézem Harry-t. Tegnap úgysem tudtam túl sok mindent beszélni vele.
Végig sétáltam a folyóson és felmentem egy emeletet és megtaláltam az ajtót 567-es.
Bekopogtam. Hallottam a halk dünnyögést, majd az ajtó kinyílt.
Egy magas szőkés barna srác állt az ajtóban. Testét nem túl sok ruhadarab takarta. Sőt, egy száll alsónadrág volt rajta.
- Elnézést. Rossz szobánál vagyok! - fordultam el.
- Patrice Styles!! - mondta ki rögtön a nevemet. - Ha Harry-t keresed még alszik, de felkeltetheted én amúgy is dolgozni megyek. - bólogatott és kijjebb tárta az ajtót.
Odabent hatalmas kupi volt és erős férfias kanszag. Üres whiskey-s üveg terült ez az asztalon, ami mellett egy még félig üres, avagy félig teli pohár helyezkedett el és egy üres is. A számomra ismeretlen adonisz felöltözött, majd illedelmesen vigyorogva elköszönt. A konyhába mentem és töltöttem egy kis vizet.
- Harold...gyerünk édesem kelj fel. - belenyúltam kusza, a párnán szétterülő hajába.
- Patrice? - kérdezte meg rekedten. Erős alkoholos illat jött ki száján. Olyan volt, mintha egyenesen az üvegbe szagoltam volna bele, bár én imádtam az illatát bármelyik italnak.
- Igen. Én vagyok az! - hangom rekedtté vált ahogy halkabbra vettem.
- Örülök, hogy itt vagy. - álmoskás mosolya és zöld szemei egyszerre villantak rám.
- Itt van egy kis víz. Idd meg! - nyújtottam át neki, miután felült. Készségesen bevedelte, majd megköszönte. Elnyúltam az asztalhoz és leraktam a poharat.
- Hol van Christian? - nézett körben Hazz.
Oh szóval ez volt a neve az ismeretlen adonisznak.
- Elment. Azt mondta dolgoznia kell menni. Egyébként Ő kicsoda? - tettem fel a kérdést, miközben bátyám egy hatalmasat nyújtózkodott.
- Itt dolgozik. Pincér...és...itt hagyta a kötényét..vagy mi ez! - nyúlt le maga mellé az ágyon felkapva az említett darabot.
Elnevettem magamat.
- Harold ti mégis mit csináltatok? Itt hagyta a gönce egy részét, amely a te oldaladon van és nekem egy szál alsónadrágban nyitott ajtót! - célozgattam és elfogott a kíváncsiság, hogy drága jó bátyám vajon mibe keveredett bele most részegen.
Hangosan elnevette magát.
- Semmit. Bár tényleg meleg...de nem történt semmi. Csak beszélgettünk. - győzött meg róla.
- Rendben van Harold. Csak azért jöttem mert indulnom kell, tudod tegnap mondtam. Szóval bejöttem elköszönni és megkérni téged, hogy szoríts, hogy jó képek szülessenek rólam! - vigyorogtam rá. Gödröcskés mosolyt kaptam vissza.
- Mindenképpen! Bár rólad nem lehet, nem jó képeket készíteni! - kacsintott rám.
- Hey ne flörtölgess velem....tudod férjnél vagyok. - röhögtem fel hangosan és a kezemet mutogattam, hangosan nevetett velem együtt.
- Imádlak te bolond! - ölelt át jó szorosan.
- Én is Hazz. Mindig szeretni foglak, történjék bármi is! - szuszogta bele nyakába.
- Most pedig menj és nyűgözz le mindenkit! - nyomott puszit arcomra.
- Úgy lesz. - egy pillanatra csöndbe maradtam. - Csókollak Harold.
Távoztam a szobából. Niall-el találtam magam szemben a folyóson az autómhoz közelítve.
- Drágám! - kapott fel köntösében.
- Szerelmem. - csókoltam meg gyorsan. Úgy faltam ajkát mintha ebédem után az lett volna a desszert. - Most mennem kell. De amint hazaértem elmegyünk sétálni! - csókoltam meg még egyszer.
Kiléptem a forgalmas utcára. Majd a kölcsönzött autóhoz léptem. A nap édesen sütött, nem volt meleg, sokkal inkább langyos. Én mégis imádtam. Végre volt értelme az életemnek. Lehet nem is volt jó az idő, csak belülről fűtött valami.
Utamnak indultam. Átvágtam jó pár kereszteződésen. Az emberek megbámultak, vagy rájöttek ki vagyok, vagy csak furcsa voltam külső szemmel.
Bekanyarodtam a következő utcába, velem szembe egy hatalmas kamion kanyarodott be. Csak későn vettem észre, hogy rossz sávba megy. Abba a sávba jött amibe én. Megijedtem, de már nem volt időm, nem tudtam elrántani a kormányt. Minden elsötétült szemem előtt.
Nos, még vissza van egy rész..amiben minden kiderül :) MINDEN! Szóval ha meglesz az 5 megjegyzés elhozom nektek a következő részt ;) Pez
2013. szeptember 15., vasárnap
24.fejezet ~
Kerestük Patrice-t. Mindenütt. A repülőről nem láttuk leszállni.
- Gyere Niall. Menjünk be sétálni a városba csak meg lesz valahol! Nem tűnhetett el 10 perc alatt! - magyaráztam felhevülten Niall-nek, majd már indultam volna tovább mikor elkapta karomat.
- Tudom hol van Harry! - mondta nyöszörögve.
- Hol? - húztam fel szemöldököm.
Nialler a kabátja belsejébe nyúlt majd a belső zsebből előhúzott egy rózsaszín kemény borítású füzetet.
- Az ott az amire gondolok? - kérdeztem izgatottan.
- Ez itt Patrice naplója! Elolvastam. Ír benne rólam, rólad, az érzéseiről, a fájdalmairól és mindenről, többek között az álom útjáról Párizsba. - kezében a naplóval eszeveszettül hadonászott.
- Akkor keressünk egy hotelt és együtt átlapozzuk a füzetecskét. Csak benne lesz melyik szállodába akart menni, vagy valami jelet csak találunk Horan. - dobtam át lazán karomat a szőke vállán. Lassan indultunk meg egy fehér taxi felé, majd beszálltunk. Gondolataim ezrei lepték el fejemet.
Miért ment el? Csak mert kettőnket szeretett? Hiszen ez butaság. Ha nagyon akartam volna megértettem volna, hogy Patrice nem akar velem lenni, hanem Niall a párja. De nem említette, hogy elege van belőlem. Miért pont Párizs? Egyedül jött vagy van itt valakivel?
- Melyik hotelbe menjünk Harry? - tűrte meg gondolatmenetemet Niall aggódó pillantása.
- Nem is tudom. Legyen a Hotel De Vendrome! - vágtam rá mihamarabb.
- Nyugodj meg Harold. Megtaláljuk! -nézett rám szenvedő tekintettel Nialler.
Szegény srác! Ha én nem vagyok akkor most Patric-cel boldogan élnének.
Igaza volt Pat-nek, akárhányszor volt valakije én elijesztettem mellőle, mondván nem illik hozzá. Csak mert magamnak akartam. Hülyeség. A húgom....
Idővel később megérkeztünk a hotelhez. Iparkodva szálltunk ki és foglaltunk egy szobát.
- Akkor most kezdjük el olvasni! - kiáltott fel a szöszi és lehuppant a fehér kanapéra. Mellé ültem és kinyitottuk a titkokkal teli füzetet.
Az x-faktor is benne volt..benne volt, hogy mennyire nem kedvelte, hogy miattam nincsen senkije...hogy egyre jobban vonzódik Niall.höz...majd végül meg lett Párizs.
"Nagy álmom egyszer elrepülni Párizsba. Annyira gyönyörű hely! Megnézném az Eiffel-tornyot és fentről csodálnám az egész várost! Megszállnék a kedvenc hotelembe a Hôtel De Vendôme-ba. Vacsorára lazacot ennék vagy valami nagyon drága és frappáns ételt. Éjszaka a torony mellett kifeküdnék a fűbe és nézném a csillagokat. Gondolkozhatnék. MINDENEN. Elmennék a Louvre múzeumba és megnézném a Mona Lisa-t, sétálnék a Champs-Élysées utcáján. Benéznék a legdrágább üzletekbe, megnézném a Notre Dame-ot és poénból eljátszanám, hogy én vagyok a toronyőr..vicces volna..felmennék a Montparnasse-toronyba és onnan figyelném az egész várost éjszaka, láthatnám az egész panorámát majd jó késő este a Moulin Rouge-ba mennék és életem legnagyobb buliját tölteném el...csuda jó volna! Egyszer valóra váltom ezeket és nagyot fogok bulizni...életem utolsó percét is itt szeretném majd tölteni, hogy a kedvenc helyemen halhassak meg"
Niall hangosan olvasta fel a napló részletet. Tényleg jól hangzott a kis kaland leírás. Könnyes szemeket véltem fel velem szemben. Nialler kék szeméből ömlöttek a könnyek.
- Harry...Harry mondd, hogy Patrice nem meghalni jött ide!!! - kiáltott fel. Mérgében a naplót az üveg asztalra hajította.
- Nem! Arról szó sem lehet. Csak kalandozni jött ide. Nem meghalni! - nyugtattam meg törékeny lelkét és reménykedtem...reménykedtem abban, hogy igazam van és nem véget akar vetni az életének.
- HAROLD! - ordított fel - Ha a napló alapján jött ide Pat, akkor ezek szerint ebben a hotelben van! - lapozta fel újra a füzetkét. A lapokat összegyűrte, de végül meg lett. Valóban ebben a hotelben kell lennie.
Felpattant. Arcát a pulóvere ujjába törölte, majd elindult kifelé. Követtem. Bezárta a hotel ajtót és lelifteztünk a recepcióhoz.
- Jó napot hölgyem! - köszönt oda nyugodtan a nőnek. - Egy lányt keresünk, kb ilyen magas, barna haja van és zöldes-barna szeme...Patrice Styles..nem itt szállt meg véletlenül? - hadarta eszeveszett gyorsasággal. Hátát egy kicsit megsimogattam, hogy megnyugtassam.
- Jó napot uram! Egy pillanat és megnézem. - a roppant fehér bőrű nő szemüveget vett fel, majd az egeret kezdte kattintgatni, a monitor fénye vissza világított a lencséjéről. Nehezen kivettem a neveket ,de nem volt túl tiszta. - De! Itt van. 563-as szoba. Felszóljak a hölgynek, hogy keresik? - szemüvegét az orrára tolta és úgy beszélt hozzánk.
- Köszönjünk, de nem kell! - mosolyogtam le rá, majd visszamentünk a liftbe. A zene amit odabent játszottak, az egyik kedvencemből volt...a Barátság Extrákkal egyik zenéjét játszották. Ez eszembe juttatta azt az éjszakát, amikor Patrice elmondta, mennyire utálja, hogy egyedül van....háát most egyszerre ketten harcoltunk érte! Feleslegesen. Megszólalt a csengő. Megérkeztünk.
Niall szinte suhant az ajtók előtt.Végül egy előtt megállt. Keze, lába remegett.
- Most mit csináljak? - suttogta oda felém.
- Esetleg..hmm..kopogj be! Én pedig most elmegyek! - mondtam nyugodtan.
Niall értetlenül nézett rám.
- Hova akarsz menni! Itt van Pat. - húzta fel egyik szemöldökét.
- Ne mondd el neki, hogy én is utána jöttem csak legyen elég annyi, hogy egyedül jöttél és én itt sem vagyok.
- NEM! - kiáltott fel hangosan és elém állt. - Itt maradsz! Mint a bátyja! Örüljön neked is én nekem is! - megragadta erőszakosan a karomat és az ajtóhoz rángatott. Remegő kezével megkopogtatta kétszer az ajtót.
- ÉN NEM RENDELTEM SZOBA PINCÉRT!! - kiáltotta ki az ismerősen és gyönyörűen csengő hang. Felnevettünk. Még szép, hogy először kajára vagy esetleg pezsgőre gondol és nem ránk. A kis zár kattant, majd az ajtó kinyílt.
*Patrice szemszöge*
- ÉN NEM RENDELTEM SZOBA PINCÉRT!! - kiáltottam ki a hangos kopogás után. Még meg sem érkeztek már azzal akarnak zaklatni, hogy rendeljek a menü sorról. Mondjuk egy kis pezsgő vagy vodka igazán jól esne.
Gyorsan átugráltam a bőröndjeimen és ruha kupacokon. Kipattintottam a zárat és kicsire tártam az ajtót.
Alig hittem a szememnek, amely rögtön könnyes lett.
- Patrice!! - szólaltak meg egyszerre komor arccal.
Csak bámultam őket. Sokkot kaptam. Elmenekültem előlük és itt vannak. Ez nem lehet igaz.
- Ez nem a szobapincér! - nyögtem ki, majd becsuktam az ajtót.
Ez biztosan csak valami látomás. Kezdek megőrülni. Nem elég, hogy elképzeltem, hogy ott vannak de még kopogást is hallottam. Szédülni kezdtem, így hát inkább leültem az ágyra. Majd újra kopogást hallottam. Befogtam a fülemet és a szememet is összeszorítottam.
- A PICSÁBA PATRICE STYLES NYISD MÁR KI AZT A KURVA AJTÓT! - hallottam meg Niall hangját.
Meglepődtem. Túl tiszta volt, ahhoz, hogy képzelődjek! Felálltam..könnyek százai peregtek le arcomon. Újra kipattintottam a zárat. Kezdtem elhinni.
Kinyújtottam a kezemet és elértem Niall kezét. Nem képzelődök..tényleg megérintettem. Visszarántottam a karomat.
- Ti tényleg itt vagytok! Miért? Mit kerestek itt? - kérdeztem értetlenül. Arcomat hiába töröltem meg újabb könny zápor zúdult végig rajta.
- Téged keresünk te nagyon hülye! - szaladt ki Harry száján.
- Engem? És honnan tudtátok, hogy pont ebbe a szállodába leszek?
- A naplód Pat. Az otthon maradt. - válaszolta könnyes szemmel Nialler.
- Ti elolvastátok?
- Az lényegtelen. A lényeg, hogy megvagy! - öleltek át mindketten. Nem tudtam mit kezdeni a bennem felgyülemlő érzésekkel. Nem öleltem vissza őket,csak álltam, üres fejjel elgyengült testtel.
- Most magatokra hagylak benneteket! Később vissza nézek húgi! - nyomott puszit homlokomra Harold.
Csak bólintottam. Niall belépett a szobámba és becsukta az ajtót.
- Remélem nem haragszol, hogy megtaláltam a naplódat. Én csak láttam, hogy ott van a bugyis fiókodban és nem bírtam megállni, hogy beleolvassak.....
- Fogd be egy kicsit kérlek! - bőgtem tovább.
- Mi a baj? - ölelt át egyik karjával.
- Semmi. Le akarok fürdeni, kérlek ne menj sehova addig, csak maradj itt...ugyanitt! - mutogattam össze-vissza.
Berohantam a fürdőbe és eszeveszett gyorsasággal ledobáltam magamról a ruháimat, majd a forró vízbe bújtam.
Nem sikerült. Nem menekültél el. Hülye voltál, hogy egyáltalán elindultál ide! Mit vártál, hogy nem jönnek majd utánad? SZERETNEK! Fontos vagy nekik, ezért megkerestek! - sugallta belsőm.
A forró vizes gondolkodás után, visszasétáltam a szobába. Niall könnyes szemmel ült a kanapén.
- Nem haragszok! Ti ne haragudjatok! Csak nézz rám egy rakás szerencsétlenség vagyok. Egy kiégett idióta. Nem kéne velem lenned, se neked sem Harry-nek. Azt sem tudom miért kerestetek meg! - motyogtam miközben üveges bámultam a kék, könnyes szemeit.
- Hogy miért? - szipogott fel. - Mert szeretlek. Én is és Harry is. És most valóra váltjuk az álmodat. Mit szólsz egy éjszakához az Eiffel-torony mellett a csillagokat bámulva? - kezével az enyémért nyúlt. Ujjainkat összefonta és lábai közé húzott.
- Ez...jól hangzik. - gügyögtem.
Nem vagyok normális.
Leültetett combjára és arrébb tűrte a még vizes hajamat. Orrát az arcomhoz érintette.
- Nagyon hiányoztál! Hiányzott az illatod reggel. Meg a nevetésed. Ha Harry nem jön át hozzám, hogy indulunk utánad, akkor én belehaltam volna az elvesztésedbe. - suttogta fülembe.
Arcomat felé fordítottam. Szemeimet elnyelték a csodásan már-már villódzó zafírkék szemei. Apró mosoly kúszott ajkamra. Valami feléledt bennem, amit reggel óta elveszettnek hittem. Fogait megmutatva húzódott mosoly, rózsaszínes ajkaira. Közelebb hajoltam hozzá és egy puszit nyomtam szájára.
- Öltözz fel! Készülj össze és akkor elmegyünk várost nézni hármasban! - paskolta meg kicsit hátamat. Felkeltem az öléből. Kaptam egy gyengéd puszit homlokomra, majd távozott a szobából.
Én ezt még mindig nem vagyok képes feldolgozni! Itt vannak. MIATTAM.
Magamra vettem egy kötött pulóvert és egy koptatott fekete farmer nadrágot. Copfba tettem a hajamat és zsebeimbe gyömöszöltem a dolgaimat, amik kellenek. Kulcsra zártam az ajtómat.
Jó lenne ha tudnám melyik szoba az övéké.
Leindultam a lifttel a recepcióhoz, hogy majd ott megvárom őket.
*Niall szemszög*
Visszamentem a szobánkba. Harold csendesen bámulta a szőnyeget. Ujjait összekulcsolta maga előtt.
Ahogy beléptem felkapta rám tekintetét.
- Mondd, hogy minden rendben! - szaladt ide elém.
- Azt hiszem. Város nézésre megyünk! Mindhárman. Öltözz fel, vagy ne, vagy nem tudom és induljunk el lassan. - motyogtam.
Harry átölelt.
- Remélem minden rendben lesz! Amíg odaát voltál olvastam a naplót...és tudod...néhány részletet nem értek. - mormogta fülembe.
- Mit? - vállánál fogva toltam el annyira tőlem, hogy szemébe nézhessek.
- Nem lényeges. Hülye női dolgok..valószínű ezért nem értem. - tűrte arrébb haját.
Cipőjébe bújt majd távoztunk..
*Harry szemszöge*
Alig vártam, hogy még egyszer átöleljem. Egy pillanatra azt hittem elvesztettem és már soha többé nem fogom visszanyerni, de most itt van..itt vagyunk. Hárman. Beléptünk újra a most már elég idegesen zenélő liftbe. Óráknak tűnt mire leértünk. Kilépve végre megszabadultunk a bugyuta zenélő "doboztól". Egymás mellett, gyors léptekkel siettünk kifelé.
Ahogy elértük a recepciót, feltűnt Patrice. Rózsaszín kötött pulcsit viselt, utáltam rajta eddig az ilyenfajta felsőket, de most még ez is tetszett. A fekete térdénél koptatott farmert, még régen kapta tőlem. Tökéletesen feszült rajta. A haja frissen volt mosva, hiszen mindenfelé állt csak éppen arra nem amerre kellett volna neki. Szeme egy kicsit ki volt húzva és szempilla spirállal megoldva, csodás hosszú pillák és zöldes barna szem nézett vissza rám. Hatalmas, gödröcskés mosoly húzódott végig ajkamon. Kicsit elpirult és kuncogott egyet.
Olyanok lehettünk ketten Niall-el, mint a srácok akik most mennek először randizni. Kész röhej.
- Hm..sziasztok! - szólt fel halkan és rekedten Pat.
- Manócska! - tártam szét karomat és magamhoz öleltem amennyire csak tudtam. Magamba szívtam a barackos tusfürdő illatot és a finom Zöld teás parfüme illatát. Hiányzott. Kis híján könnyek csordultak le az arcomon, de erős férfinak akartam mutatkozni, tehát nem hagytam őket kiszökni.
- Örülök, hogy megtaláltunk téged! - veregettem meg vállát.
Niall és Patrice összekulcsolták ujjaikat én pedig, átkaroltam húgom vállát. Azt, hiszem én leszek a felesleges harmadik...
Órák óta sétáltunk az utcán. Egy ideig be nem állt a szám és mindenféle ostobaságokat beszéltem, amiken Pat jókat derült. Most viszont Ő volt az aki egyfolytában beszélt.
- Uh....üljünk már be oda is! Innunk kell egy forró csokit! - mutatott rá egy helyes, aranyos kis kávézó szerű helyre.
Beléptünk és megfújtuk tenyereinket. Hát...eléggé hideg van odakint így este fele.
- Jó estét! Három forró csokit kérek szépen, tejcsokiból lesz kettő egy pedig mogyorós csokiból! - mondta Patrice. Lábujjhegyre állt, hogy felérje a magas pultot. Kinevettük Niall-el.
- Látod mondtam én, hogy minden rendben van!! - beszélt hozzám röhögve Niall.
- Igazad volt! Most már minden rendben lesz! - bólogattam. Talán most, itt minden helyre jött! Testvérként sétáltunk...az érzéseket mintha elfújták volna belőlem a párizsi szellők. Nem úgy néztem rá, mint otthon, amikor röhögcsélt. Most csak egy lány volt, egy a számomra nagyon fontos lány, akit sikerült megnevettetni.
- Voilá! - ült le elénk. - Neked Harold egy mogyorós, neked pedig Nialler sima tejcsokis. - rakta le elénk a szép pohárba csomagolt forró itókát.
- Tudtam, hogy eltalálod, hogy mogyisat kérek! - ujjongtam.
- Még szép, hogy tudtam mogyoró király..- pöckölte meg orromat.
Hangosan nevettünk, amíg magunkba kortyoltuk az italokat.
Elindultunk az Eiffel-torony felé. Csodálatosan ki volt világítva. Felmásztunk egy meredek dombra. Pat olyan volt, mintha a forró csoki helyett valami ütős alkoholhoz nyúlt volna. Megbotlott a saját lábában és kis híján seggen csúszott lefele a dombról.
- Istenem de béna vagyok. - fetrengett a fűbe nevetve.
- Egyet értek! - nevetett vele Niall is, majd felhúzta.
Édesek voltak együtt. Eddig talán észre sem vettem, mennyire is össze illenek.
Nagy nehezen sikerült a drága húgomat felcipelni közvetlen a torony melletti emelkedőre.
- Ez aztán kemény menet volt. - térdén támaszkodott meg és eröltetett levegőket vett, megjátszva mennyire elfáradt abba, hogy MI ketten felcipeltük.
- Igen! Teljesen igazad van! Csak nem meghíztál? - nevettem fel.
Patrice egy kicsit ijedt arccal nézett rám.
- Uramisten...szerinted híztam? - pánikolt be teljesen.
- Csak hülyeskedtem. - neki futottam és felemeltem egy kicsit.
Niall leterítette a pokrócot amit elhoztunk, majd hanyatt vágtuk magunkat. Patrice kettőnk között helyezkedett el. Óvatosan rájuk pillantottam. Niall megsimogatta Pat kézfejét, majd összekulcsolták az ujjaikat. Elmosolyodtam. Egyszer nekem is lesz egy barátnőm...aki helyettesíteni fogja az űrt!
Egymáshoz bújtak, majd Nialler megtámaszkodott a könyökén és a húgom felé hajolt. Lágy csókot nyomott ajkára. Egy ideig néztem őket, majd a csillagokra pillantottam.
- Hullócsillag!!! - kiáltottam fel, mikor megláttam egyet. - Ez a ti csillagotok volt!! - fordultam feléjük.
Két csillogó, boldog tekintettel találtam szembe magamat. Én is boldog voltam.
Patrice megölelt és a hátamra döntött. Rajtam feküdt.
- Köszönöm Harold! - nyomott puszit arcomra.
- Nincs mit..de mit is köszönsz? - nevettem fel és egy tincset a füle mögé tűrtem.
- Hogy értem jöttél Niall-el. Tudom, hogy a te ötleted volt, hogy megkeressetek...- hangja elhalkult és könnyes lett a szeme.
- Nehogy bőgjél. Jót akartam neked és Niall-nek! - kacsintottam rá.
Fejét a mellkasomra hajtotta és csendben maradt. Niall mosolyogva felém suttogta, hogy ő is köszöni szépen.
Patrice felkelt rólam de utoljára még puszit nyomott a szívem felé. Felnevettem az aprócska gesztusán.
Felült és hangosan nevetett. Csak néztünk rá hülyén, fogalmunk sem volt, min kuncog.
- Mi történt? - kérdeztük meg tőle szinte egyszerre, immáron mi is nevetve.
- Nem tudom. - halkult el...csak bámulta az Eiffel-tornyot. Aranyos volt.
- Nevess még! - suttogtam neki oda.
Felém fordult és mosolyra húzta a száját.
- Öhm Niall! Te nem akartál csinálni valamit? Itt. Párizsban? - fordultam oda felé, mikor eszembe jutott a repülős eset.
- Jajj..- kapkodott össze-vissza. - Tényleg kértem egy nagyon jó párizsi étteremből, valami speciális spagettit...gyorsan elmegyek érte, aztán vissza jövök. - pattant fel. A ijedtségtől amit produkált röhögőgörcsöm lett.
- Pat, fél óra és itt vagyok, ha lehet most ne menj másik városba! - nyomott csókot húgom ajkára.
- Ez most komolyan kajáért ment? - nevetett a földön fetrengve.
- Igen. Te tudod a legjobban, hogy milyen. - kacagtam fel vele.
- Én is éhes vagyok! - ült fel újra.
- Spagettit hoz. - bólintottam és már az én gyomrom is korogni kezdett....remélem hoz kaját IS.
Patrice kiszedte a zsebemből a telefonomat és nyomkodni kezdte. Berakta az egyik kedvenc zenéjét Selena-tól...egy jó pörgős szám volt.
- Táncoljunk!! - kiáltott fel jó hangosan, majd felpattant és kezemért nyúlt és felsegített.
- Nem tudok táncolni..- röhögtem fel hangosan.
- Harry..testvérek vagyunk..én sem tudok! - pattogott jobbra-balra.
Percek óta műveltük a táncnak nem éppen nevezhető dolgot, amikor Niall visszatért. Szerencséjére volt 3 ételes doboz a kezében.
- Visszatértem!! - kiáltott fel. Homloka izzadt volt. Látszott rajta, hogy megerőltette magát. - Harry eljössz velem egy kicsit. - nézett rám ahogy lerakta a dobozokat.
- Persze. - léptem oda mellé.
- Most meg hova mentek? - kelt fel Pat is.
- Pisilnünk kell..elmegyünk egy bokorba! - húzott ki minket a csőből Nialler.
- De maradj itt addig. Játssz a telefonomon. - dobtam oda neki.
Visszaült és nyomkodni kezdte.
- Na most majdnem lebuktunk. - nevettem fel.
- Majdnem. - vett egy nagy levegőt és rám nézett. - Én félek!
- Ne aggódj!! Minden rendben lesz. Na hadd lássam! - bólintottam zsebe felé.
Amint megpillantottam elámultam. Csodálatos volt. Nagyon szépen csillogott. Olyan volt, amilyet én is el tudok képzelni Pat-hoz.
- Ez gyönyörű! - ennyit tudtam kinyögni.
Visszasétáltunk Patrice még mindig a telefonomon játszott valamit. Amikor mellé léptünk felnézett ránk.
- Na végeztetek hugyosok? - rötyögött.
- Igen. - bólintottam és kikaptam húgom kezéből a telómat.
- Hey! Éppen játszok! - játszotta el a duzzogó kislányt.
- Hmm.. Patrice! - nyújtotta oda Niall a kezét Pat-nek. Bekapcsoltam a kamerát anélkül, hogy észrevegyék.
Pat értetlenül mosolygott rá Nialler-re. Majd a kis szöszi letérdelt és a húgom az ajkához kapta mindkét tenyerét.
- Patrice Styles lennél a feleségem? - nyöszörögte ki Niall.
Patrice levegő után kapkodott majd vigyorogva sírni kezdett.
- Igen Niall! Igen! - kiáltozta és immáron a férje nyakába ugrott.
A gyűrűt az ujjára húzta, majd felkelt és a torony előtt csókolóztak. A videóból minden látszott.
- Éljen az ifjú pár!! - öleltem át őket.
következő rész 5 megjegyzéstől következik :) még 3 rész és a sztorinak a végéhez érkezünk! *pez
- Gyere Niall. Menjünk be sétálni a városba csak meg lesz valahol! Nem tűnhetett el 10 perc alatt! - magyaráztam felhevülten Niall-nek, majd már indultam volna tovább mikor elkapta karomat.
- Tudom hol van Harry! - mondta nyöszörögve.
- Hol? - húztam fel szemöldököm.
Nialler a kabátja belsejébe nyúlt majd a belső zsebből előhúzott egy rózsaszín kemény borítású füzetet.
- Az ott az amire gondolok? - kérdeztem izgatottan.
- Ez itt Patrice naplója! Elolvastam. Ír benne rólam, rólad, az érzéseiről, a fájdalmairól és mindenről, többek között az álom útjáról Párizsba. - kezében a naplóval eszeveszettül hadonászott.
- Akkor keressünk egy hotelt és együtt átlapozzuk a füzetecskét. Csak benne lesz melyik szállodába akart menni, vagy valami jelet csak találunk Horan. - dobtam át lazán karomat a szőke vállán. Lassan indultunk meg egy fehér taxi felé, majd beszálltunk. Gondolataim ezrei lepték el fejemet.
Miért ment el? Csak mert kettőnket szeretett? Hiszen ez butaság. Ha nagyon akartam volna megértettem volna, hogy Patrice nem akar velem lenni, hanem Niall a párja. De nem említette, hogy elege van belőlem. Miért pont Párizs? Egyedül jött vagy van itt valakivel?
- Melyik hotelbe menjünk Harry? - tűrte meg gondolatmenetemet Niall aggódó pillantása.
- Nem is tudom. Legyen a Hotel De Vendrome! - vágtam rá mihamarabb.
- Nyugodj meg Harold. Megtaláljuk! -nézett rám szenvedő tekintettel Nialler.
Szegény srác! Ha én nem vagyok akkor most Patric-cel boldogan élnének.
Igaza volt Pat-nek, akárhányszor volt valakije én elijesztettem mellőle, mondván nem illik hozzá. Csak mert magamnak akartam. Hülyeség. A húgom....
Idővel később megérkeztünk a hotelhez. Iparkodva szálltunk ki és foglaltunk egy szobát.
- Akkor most kezdjük el olvasni! - kiáltott fel a szöszi és lehuppant a fehér kanapéra. Mellé ültem és kinyitottuk a titkokkal teli füzetet.
Az x-faktor is benne volt..benne volt, hogy mennyire nem kedvelte, hogy miattam nincsen senkije...hogy egyre jobban vonzódik Niall.höz...majd végül meg lett Párizs.
"Nagy álmom egyszer elrepülni Párizsba. Annyira gyönyörű hely! Megnézném az Eiffel-tornyot és fentről csodálnám az egész várost! Megszállnék a kedvenc hotelembe a Hôtel De Vendôme-ba. Vacsorára lazacot ennék vagy valami nagyon drága és frappáns ételt. Éjszaka a torony mellett kifeküdnék a fűbe és nézném a csillagokat. Gondolkozhatnék. MINDENEN. Elmennék a Louvre múzeumba és megnézném a Mona Lisa-t, sétálnék a Champs-Élysées utcáján. Benéznék a legdrágább üzletekbe, megnézném a Notre Dame-ot és poénból eljátszanám, hogy én vagyok a toronyőr..vicces volna..felmennék a Montparnasse-toronyba és onnan figyelném az egész várost éjszaka, láthatnám az egész panorámát majd jó késő este a Moulin Rouge-ba mennék és életem legnagyobb buliját tölteném el...csuda jó volna! Egyszer valóra váltom ezeket és nagyot fogok bulizni...életem utolsó percét is itt szeretném majd tölteni, hogy a kedvenc helyemen halhassak meg"
Niall hangosan olvasta fel a napló részletet. Tényleg jól hangzott a kis kaland leírás. Könnyes szemeket véltem fel velem szemben. Nialler kék szeméből ömlöttek a könnyek.
- Harry...Harry mondd, hogy Patrice nem meghalni jött ide!!! - kiáltott fel. Mérgében a naplót az üveg asztalra hajította.
- Nem! Arról szó sem lehet. Csak kalandozni jött ide. Nem meghalni! - nyugtattam meg törékeny lelkét és reménykedtem...reménykedtem abban, hogy igazam van és nem véget akar vetni az életének.
- HAROLD! - ordított fel - Ha a napló alapján jött ide Pat, akkor ezek szerint ebben a hotelben van! - lapozta fel újra a füzetkét. A lapokat összegyűrte, de végül meg lett. Valóban ebben a hotelben kell lennie.
Felpattant. Arcát a pulóvere ujjába törölte, majd elindult kifelé. Követtem. Bezárta a hotel ajtót és lelifteztünk a recepcióhoz.
- Jó napot hölgyem! - köszönt oda nyugodtan a nőnek. - Egy lányt keresünk, kb ilyen magas, barna haja van és zöldes-barna szeme...Patrice Styles..nem itt szállt meg véletlenül? - hadarta eszeveszett gyorsasággal. Hátát egy kicsit megsimogattam, hogy megnyugtassam.
- Jó napot uram! Egy pillanat és megnézem. - a roppant fehér bőrű nő szemüveget vett fel, majd az egeret kezdte kattintgatni, a monitor fénye vissza világított a lencséjéről. Nehezen kivettem a neveket ,de nem volt túl tiszta. - De! Itt van. 563-as szoba. Felszóljak a hölgynek, hogy keresik? - szemüvegét az orrára tolta és úgy beszélt hozzánk.
- Köszönjünk, de nem kell! - mosolyogtam le rá, majd visszamentünk a liftbe. A zene amit odabent játszottak, az egyik kedvencemből volt...a Barátság Extrákkal egyik zenéjét játszották. Ez eszembe juttatta azt az éjszakát, amikor Patrice elmondta, mennyire utálja, hogy egyedül van....háát most egyszerre ketten harcoltunk érte! Feleslegesen. Megszólalt a csengő. Megérkeztünk.
Niall szinte suhant az ajtók előtt.Végül egy előtt megállt. Keze, lába remegett.
- Most mit csináljak? - suttogta oda felém.
- Esetleg..hmm..kopogj be! Én pedig most elmegyek! - mondtam nyugodtan.
Niall értetlenül nézett rám.
- Hova akarsz menni! Itt van Pat. - húzta fel egyik szemöldökét.
- Ne mondd el neki, hogy én is utána jöttem csak legyen elég annyi, hogy egyedül jöttél és én itt sem vagyok.
- NEM! - kiáltott fel hangosan és elém állt. - Itt maradsz! Mint a bátyja! Örüljön neked is én nekem is! - megragadta erőszakosan a karomat és az ajtóhoz rángatott. Remegő kezével megkopogtatta kétszer az ajtót.
- ÉN NEM RENDELTEM SZOBA PINCÉRT!! - kiáltotta ki az ismerősen és gyönyörűen csengő hang. Felnevettünk. Még szép, hogy először kajára vagy esetleg pezsgőre gondol és nem ránk. A kis zár kattant, majd az ajtó kinyílt.
*Patrice szemszöge*
- ÉN NEM RENDELTEM SZOBA PINCÉRT!! - kiáltottam ki a hangos kopogás után. Még meg sem érkeztek már azzal akarnak zaklatni, hogy rendeljek a menü sorról. Mondjuk egy kis pezsgő vagy vodka igazán jól esne.
Gyorsan átugráltam a bőröndjeimen és ruha kupacokon. Kipattintottam a zárat és kicsire tártam az ajtót.
Alig hittem a szememnek, amely rögtön könnyes lett.
- Patrice!! - szólaltak meg egyszerre komor arccal.
Csak bámultam őket. Sokkot kaptam. Elmenekültem előlük és itt vannak. Ez nem lehet igaz.
- Ez nem a szobapincér! - nyögtem ki, majd becsuktam az ajtót.
Ez biztosan csak valami látomás. Kezdek megőrülni. Nem elég, hogy elképzeltem, hogy ott vannak de még kopogást is hallottam. Szédülni kezdtem, így hát inkább leültem az ágyra. Majd újra kopogást hallottam. Befogtam a fülemet és a szememet is összeszorítottam.
- A PICSÁBA PATRICE STYLES NYISD MÁR KI AZT A KURVA AJTÓT! - hallottam meg Niall hangját.
Meglepődtem. Túl tiszta volt, ahhoz, hogy képzelődjek! Felálltam..könnyek százai peregtek le arcomon. Újra kipattintottam a zárat. Kezdtem elhinni.
Kinyújtottam a kezemet és elértem Niall kezét. Nem képzelődök..tényleg megérintettem. Visszarántottam a karomat.
- Ti tényleg itt vagytok! Miért? Mit kerestek itt? - kérdeztem értetlenül. Arcomat hiába töröltem meg újabb könny zápor zúdult végig rajta.
- Téged keresünk te nagyon hülye! - szaladt ki Harry száján.
- Engem? És honnan tudtátok, hogy pont ebbe a szállodába leszek?
- A naplód Pat. Az otthon maradt. - válaszolta könnyes szemmel Nialler.
- Ti elolvastátok?
- Az lényegtelen. A lényeg, hogy megvagy! - öleltek át mindketten. Nem tudtam mit kezdeni a bennem felgyülemlő érzésekkel. Nem öleltem vissza őket,csak álltam, üres fejjel elgyengült testtel.
- Most magatokra hagylak benneteket! Később vissza nézek húgi! - nyomott puszit homlokomra Harold.
Csak bólintottam. Niall belépett a szobámba és becsukta az ajtót.
- Remélem nem haragszol, hogy megtaláltam a naplódat. Én csak láttam, hogy ott van a bugyis fiókodban és nem bírtam megállni, hogy beleolvassak.....
- Fogd be egy kicsit kérlek! - bőgtem tovább.
- Mi a baj? - ölelt át egyik karjával.
- Semmi. Le akarok fürdeni, kérlek ne menj sehova addig, csak maradj itt...ugyanitt! - mutogattam össze-vissza.
Berohantam a fürdőbe és eszeveszett gyorsasággal ledobáltam magamról a ruháimat, majd a forró vízbe bújtam.
Nem sikerült. Nem menekültél el. Hülye voltál, hogy egyáltalán elindultál ide! Mit vártál, hogy nem jönnek majd utánad? SZERETNEK! Fontos vagy nekik, ezért megkerestek! - sugallta belsőm.
A forró vizes gondolkodás után, visszasétáltam a szobába. Niall könnyes szemmel ült a kanapén.
- Nem haragszok! Ti ne haragudjatok! Csak nézz rám egy rakás szerencsétlenség vagyok. Egy kiégett idióta. Nem kéne velem lenned, se neked sem Harry-nek. Azt sem tudom miért kerestetek meg! - motyogtam miközben üveges bámultam a kék, könnyes szemeit.
- Hogy miért? - szipogott fel. - Mert szeretlek. Én is és Harry is. És most valóra váltjuk az álmodat. Mit szólsz egy éjszakához az Eiffel-torony mellett a csillagokat bámulva? - kezével az enyémért nyúlt. Ujjainkat összefonta és lábai közé húzott.
- Ez...jól hangzik. - gügyögtem.
Nem vagyok normális.
Leültetett combjára és arrébb tűrte a még vizes hajamat. Orrát az arcomhoz érintette.
- Nagyon hiányoztál! Hiányzott az illatod reggel. Meg a nevetésed. Ha Harry nem jön át hozzám, hogy indulunk utánad, akkor én belehaltam volna az elvesztésedbe. - suttogta fülembe.
Arcomat felé fordítottam. Szemeimet elnyelték a csodásan már-már villódzó zafírkék szemei. Apró mosoly kúszott ajkamra. Valami feléledt bennem, amit reggel óta elveszettnek hittem. Fogait megmutatva húzódott mosoly, rózsaszínes ajkaira. Közelebb hajoltam hozzá és egy puszit nyomtam szájára.
- Öltözz fel! Készülj össze és akkor elmegyünk várost nézni hármasban! - paskolta meg kicsit hátamat. Felkeltem az öléből. Kaptam egy gyengéd puszit homlokomra, majd távozott a szobából.
Én ezt még mindig nem vagyok képes feldolgozni! Itt vannak. MIATTAM.
Magamra vettem egy kötött pulóvert és egy koptatott fekete farmer nadrágot. Copfba tettem a hajamat és zsebeimbe gyömöszöltem a dolgaimat, amik kellenek. Kulcsra zártam az ajtómat.
Jó lenne ha tudnám melyik szoba az övéké.
Leindultam a lifttel a recepcióhoz, hogy majd ott megvárom őket.
*Niall szemszög*
Visszamentem a szobánkba. Harold csendesen bámulta a szőnyeget. Ujjait összekulcsolta maga előtt.
Ahogy beléptem felkapta rám tekintetét.
- Mondd, hogy minden rendben! - szaladt ide elém.
- Azt hiszem. Város nézésre megyünk! Mindhárman. Öltözz fel, vagy ne, vagy nem tudom és induljunk el lassan. - motyogtam.
Harry átölelt.
- Remélem minden rendben lesz! Amíg odaát voltál olvastam a naplót...és tudod...néhány részletet nem értek. - mormogta fülembe.
- Mit? - vállánál fogva toltam el annyira tőlem, hogy szemébe nézhessek.
- Nem lényeges. Hülye női dolgok..valószínű ezért nem értem. - tűrte arrébb haját.
Cipőjébe bújt majd távoztunk..
*Harry szemszöge*
Alig vártam, hogy még egyszer átöleljem. Egy pillanatra azt hittem elvesztettem és már soha többé nem fogom visszanyerni, de most itt van..itt vagyunk. Hárman. Beléptünk újra a most már elég idegesen zenélő liftbe. Óráknak tűnt mire leértünk. Kilépve végre megszabadultunk a bugyuta zenélő "doboztól". Egymás mellett, gyors léptekkel siettünk kifelé.
Ahogy elértük a recepciót, feltűnt Patrice. Rózsaszín kötött pulcsit viselt, utáltam rajta eddig az ilyenfajta felsőket, de most még ez is tetszett. A fekete térdénél koptatott farmert, még régen kapta tőlem. Tökéletesen feszült rajta. A haja frissen volt mosva, hiszen mindenfelé állt csak éppen arra nem amerre kellett volna neki. Szeme egy kicsit ki volt húzva és szempilla spirállal megoldva, csodás hosszú pillák és zöldes barna szem nézett vissza rám. Hatalmas, gödröcskés mosoly húzódott végig ajkamon. Kicsit elpirult és kuncogott egyet.
Olyanok lehettünk ketten Niall-el, mint a srácok akik most mennek először randizni. Kész röhej.
- Hm..sziasztok! - szólt fel halkan és rekedten Pat.
- Manócska! - tártam szét karomat és magamhoz öleltem amennyire csak tudtam. Magamba szívtam a barackos tusfürdő illatot és a finom Zöld teás parfüme illatát. Hiányzott. Kis híján könnyek csordultak le az arcomon, de erős férfinak akartam mutatkozni, tehát nem hagytam őket kiszökni.
- Örülök, hogy megtaláltunk téged! - veregettem meg vállát.
Niall és Patrice összekulcsolták ujjaikat én pedig, átkaroltam húgom vállát. Azt, hiszem én leszek a felesleges harmadik...
Órák óta sétáltunk az utcán. Egy ideig be nem állt a szám és mindenféle ostobaságokat beszéltem, amiken Pat jókat derült. Most viszont Ő volt az aki egyfolytában beszélt.
- Uh....üljünk már be oda is! Innunk kell egy forró csokit! - mutatott rá egy helyes, aranyos kis kávézó szerű helyre.
Beléptünk és megfújtuk tenyereinket. Hát...eléggé hideg van odakint így este fele.
- Jó estét! Három forró csokit kérek szépen, tejcsokiból lesz kettő egy pedig mogyorós csokiból! - mondta Patrice. Lábujjhegyre állt, hogy felérje a magas pultot. Kinevettük Niall-el.
- Látod mondtam én, hogy minden rendben van!! - beszélt hozzám röhögve Niall.
- Igazad volt! Most már minden rendben lesz! - bólogattam. Talán most, itt minden helyre jött! Testvérként sétáltunk...az érzéseket mintha elfújták volna belőlem a párizsi szellők. Nem úgy néztem rá, mint otthon, amikor röhögcsélt. Most csak egy lány volt, egy a számomra nagyon fontos lány, akit sikerült megnevettetni.
- Voilá! - ült le elénk. - Neked Harold egy mogyorós, neked pedig Nialler sima tejcsokis. - rakta le elénk a szép pohárba csomagolt forró itókát.
- Tudtam, hogy eltalálod, hogy mogyisat kérek! - ujjongtam.
- Még szép, hogy tudtam mogyoró király..- pöckölte meg orromat.
Hangosan nevettünk, amíg magunkba kortyoltuk az italokat.
Elindultunk az Eiffel-torony felé. Csodálatosan ki volt világítva. Felmásztunk egy meredek dombra. Pat olyan volt, mintha a forró csoki helyett valami ütős alkoholhoz nyúlt volna. Megbotlott a saját lábában és kis híján seggen csúszott lefele a dombról.
- Istenem de béna vagyok. - fetrengett a fűbe nevetve.
- Egyet értek! - nevetett vele Niall is, majd felhúzta.
Édesek voltak együtt. Eddig talán észre sem vettem, mennyire is össze illenek.
Nagy nehezen sikerült a drága húgomat felcipelni közvetlen a torony melletti emelkedőre.
- Ez aztán kemény menet volt. - térdén támaszkodott meg és eröltetett levegőket vett, megjátszva mennyire elfáradt abba, hogy MI ketten felcipeltük.
- Igen! Teljesen igazad van! Csak nem meghíztál? - nevettem fel.
Patrice egy kicsit ijedt arccal nézett rám.
- Uramisten...szerinted híztam? - pánikolt be teljesen.
- Csak hülyeskedtem. - neki futottam és felemeltem egy kicsit.
Niall leterítette a pokrócot amit elhoztunk, majd hanyatt vágtuk magunkat. Patrice kettőnk között helyezkedett el. Óvatosan rájuk pillantottam. Niall megsimogatta Pat kézfejét, majd összekulcsolták az ujjaikat. Elmosolyodtam. Egyszer nekem is lesz egy barátnőm...aki helyettesíteni fogja az űrt!
Egymáshoz bújtak, majd Nialler megtámaszkodott a könyökén és a húgom felé hajolt. Lágy csókot nyomott ajkára. Egy ideig néztem őket, majd a csillagokra pillantottam.
- Hullócsillag!!! - kiáltottam fel, mikor megláttam egyet. - Ez a ti csillagotok volt!! - fordultam feléjük.
Két csillogó, boldog tekintettel találtam szembe magamat. Én is boldog voltam.
Patrice megölelt és a hátamra döntött. Rajtam feküdt.
- Köszönöm Harold! - nyomott puszit arcomra.
- Nincs mit..de mit is köszönsz? - nevettem fel és egy tincset a füle mögé tűrtem.
- Hogy értem jöttél Niall-el. Tudom, hogy a te ötleted volt, hogy megkeressetek...- hangja elhalkult és könnyes lett a szeme.
- Nehogy bőgjél. Jót akartam neked és Niall-nek! - kacsintottam rá.
Fejét a mellkasomra hajtotta és csendben maradt. Niall mosolyogva felém suttogta, hogy ő is köszöni szépen.
Patrice felkelt rólam de utoljára még puszit nyomott a szívem felé. Felnevettem az aprócska gesztusán.
Felült és hangosan nevetett. Csak néztünk rá hülyén, fogalmunk sem volt, min kuncog.
- Mi történt? - kérdeztük meg tőle szinte egyszerre, immáron mi is nevetve.
- Nem tudom. - halkult el...csak bámulta az Eiffel-tornyot. Aranyos volt.
- Nevess még! - suttogtam neki oda.
Felém fordult és mosolyra húzta a száját.
- Öhm Niall! Te nem akartál csinálni valamit? Itt. Párizsban? - fordultam oda felé, mikor eszembe jutott a repülős eset.
- Jajj..- kapkodott össze-vissza. - Tényleg kértem egy nagyon jó párizsi étteremből, valami speciális spagettit...gyorsan elmegyek érte, aztán vissza jövök. - pattant fel. A ijedtségtől amit produkált röhögőgörcsöm lett.
- Pat, fél óra és itt vagyok, ha lehet most ne menj másik városba! - nyomott csókot húgom ajkára.
- Ez most komolyan kajáért ment? - nevetett a földön fetrengve.
- Igen. Te tudod a legjobban, hogy milyen. - kacagtam fel vele.
- Én is éhes vagyok! - ült fel újra.
- Spagettit hoz. - bólintottam és már az én gyomrom is korogni kezdett....remélem hoz kaját IS.
Patrice kiszedte a zsebemből a telefonomat és nyomkodni kezdte. Berakta az egyik kedvenc zenéjét Selena-tól...egy jó pörgős szám volt.
- Táncoljunk!! - kiáltott fel jó hangosan, majd felpattant és kezemért nyúlt és felsegített.
- Nem tudok táncolni..- röhögtem fel hangosan.
- Harry..testvérek vagyunk..én sem tudok! - pattogott jobbra-balra.
Percek óta műveltük a táncnak nem éppen nevezhető dolgot, amikor Niall visszatért. Szerencséjére volt 3 ételes doboz a kezében.
- Visszatértem!! - kiáltott fel. Homloka izzadt volt. Látszott rajta, hogy megerőltette magát. - Harry eljössz velem egy kicsit. - nézett rám ahogy lerakta a dobozokat.
- Persze. - léptem oda mellé.
- Most meg hova mentek? - kelt fel Pat is.
- Pisilnünk kell..elmegyünk egy bokorba! - húzott ki minket a csőből Nialler.
- De maradj itt addig. Játssz a telefonomon. - dobtam oda neki.
Visszaült és nyomkodni kezdte.
- Na most majdnem lebuktunk. - nevettem fel.
- Majdnem. - vett egy nagy levegőt és rám nézett. - Én félek!
- Ne aggódj!! Minden rendben lesz. Na hadd lássam! - bólintottam zsebe felé.
Amint megpillantottam elámultam. Csodálatos volt. Nagyon szépen csillogott. Olyan volt, amilyet én is el tudok képzelni Pat-hoz.
- Ez gyönyörű! - ennyit tudtam kinyögni.
Visszasétáltunk Patrice még mindig a telefonomon játszott valamit. Amikor mellé léptünk felnézett ránk.
- Na végeztetek hugyosok? - rötyögött.
- Igen. - bólintottam és kikaptam húgom kezéből a telómat.
- Hey! Éppen játszok! - játszotta el a duzzogó kislányt.
- Hmm.. Patrice! - nyújtotta oda Niall a kezét Pat-nek. Bekapcsoltam a kamerát anélkül, hogy észrevegyék.
Pat értetlenül mosolygott rá Nialler-re. Majd a kis szöszi letérdelt és a húgom az ajkához kapta mindkét tenyerét.
- Patrice Styles lennél a feleségem? - nyöszörögte ki Niall.
Patrice levegő után kapkodott majd vigyorogva sírni kezdett.
- Igen Niall! Igen! - kiáltozta és immáron a férje nyakába ugrott.
A gyűrűt az ujjára húzta, majd felkelt és a torony előtt csókolóztak. A videóból minden látszott.
- Éljen az ifjú pár!! - öleltem át őket.
következő rész 5 megjegyzéstől következik :) még 3 rész és a sztorinak a végéhez érkezünk! *pez
2013. szeptember 4., szerda
23. fejezet ~
- És most hova hölgyem? - kérdezte fájó pillantással a sofőr.
- A reptérre. - mondtam elhaló hangon.
- Mit akar ennyire itt hagyni? Egy ilyen csodálatos nőt, mint magát valószínű mindenki szeret...- az autóval ekkor már elindultunk.
- Ez a baj. Túl sok mindenki szeret, én pedig többet szeretek, mint kellene. - könny szökött a szemembe.
Hiányozni fog Niall nevetése, mosolya, dicséretei, bókjai...és Harry haja, teste, az idióta viccek és a sok kellemes időtöltés.
- Minden megfog oldódni. Minél hamarabb, már előre látom. - egy megnyugtató mosolyt villantott felém a sofőr.
Megérkeztünk. Kifizettem a sofőrt és kilibbentem az autóból. Megköszöntem neki, hogy megpróbált segíteni. A szél iszonyatosan fújt és eléggé fáztam. Gyors léptekkel rohantam az információs pulthoz, ahol elkértem a jegyet amit a neten foglaltam le még ma reggel. Menekültem. Szaladtam. Embereket löktem félre, csak hogy minél hamarabb eltűnhessek innét. Csomagok nélkül, csak pénzzel fogok neki vágni Párizsnak. Hatalmas móka lesz. Rengeteg fájdalommal. Még anyutól sem köszöntem el. Tutira közölné Harry-vel, hogy elmegyek. Sietősen átvilágítottak és megállapították, hogy semmi nincsen nálam, amit ne vihetnék fel a gépre. Még jó, hogy nincsen...cuccom sincsen. Még volt negyed órám. Jobb lesz ha még itt elmegyek a mosdóba és iszok egy kávét, hátha a gépen nincsen kultúrált wc és felébredni sem volt nagyon időm. A fejem pedig iszonyatosan sajog a tegnap estétől.
- Szia. Egy capuccino-t szeretnék. - köszöntem be a repülőtér kávézójába.
Leültem egy asztalhoz és gyorsan vedeltem be a kávémat. Könny szökött a szemembe, mellé pedig kis emlék társult.
Az első találkozás Niall-el!
*Visszaemlékezés*
Toporogtam a kapuban. Harry megígérte, hogy bemutat a bandatársainak. Tél van és iszonyatosan fúj a szél. Kabátban, sálban, kesztyűben és jó bundás csizmában vártam, hogy az az átkozott bátyám kinyissa a kaput. Már olyan régen láttam, hogy a gödröcskékre sem emlékszem. Ekkor kinyílt a hatalmas ajtó.
- Húgi! Hogy mennyire hiányoltalak! - ugrott bele nyakamba és erősen magához ölelt. Nekem is nagyon hiányzott, hiszen eddig sosem töltöttünk el külön ennyi időt.
- Jajj Harold! - borultam nyakába. Percekig öleltük egymást a fagyban, majd végre beléptünk a meleg, jól fűtött lakásba.
- Akkor bemutatlak a srácoknak. - kacsintott rám.
Izgultam mennyire lehetnek rám kíváncsiak a fiúk. Hazz megfogta a vállamat és úgy tessékelt be a nappaliba. Négy fiú kapta fel rám a tekintetét. Csodálatosak voltak. Egyetlen szőke fiú volt, a többi mind barna hajjal rendelkezett.
- Szia! - köszöntek fel teljesen egyszerre, majd hangosan nevettek.
- Sziasztok! - intettem fel kellemetlenül kezemmel.
- Ő a húgom. Patrice! - mutatott be végül Harry.
A fiúk szeme felcsillant és azonnal felpattantak a játékkonzolok mögül.
- Liam vagyok! - nyújtotta felém a kezét az egyik barna fiú.
- Én pedig Louis, de hívj csak Superman-nek. - vigyorgott képembe egy másik barna srác, aki rögtön bátyám vállába boxolt a Superman kifejezés után.
- Én Zayn vagyok! - nyújtott puszilt arcon egy igazán különleges fiú, barna haj, mogyoró barna szemek és csodálatos bőr szín. Tetszett, hogy kissé mediterrán.
- Az én nevem pedig Niall Horan. - lépett be elém a szőke hajú, csodás kék szemű fiú.
- Én pedig Patrice. - intettem újra.
A fiúk édes vigyorral nyugtázták, hogy talán nem vagyok nekik teljesen unszimpatikus.
- Nos kérsz egy bögre teát? - biccentett felém Louis.
- Igen. Szeretek teázni. - bólogattam hevesen.
Harold keze akadályozott meg a nagy tea délutánban.
- Van egy szabály! - arca komoly volt. Túl komoly.
- Na és mégis mi az főnök asszony? - húzta fel szemöldökét Lou. Halkan nevettem, ahogy Harry-ből viccet csinált.
- A szabály az, hogy senki sem érhet a húgomhoz. Nincsen semmi féle nyomulás felé, még a végén megrontjátok!
- Drága bátyus. - öleltem át, majd újra Louis mellé léptem vissza. - Ami romlott nem lehet még jobban elcseszni! - kacsintottam rá. Arcán fintor jelent meg. Kimutatta neki, hogy egyáltalán nem tetszik neki, hogy bemutatott 4 mellesleg irtó helyes srácnak.
- Én is jövök teázni! - pattant mellénk a csodás kék szemű.
- De te nem is iszol teát! - húzta fel egyik szemöldökét Harold.
- Mától iszok! - vakarta meg fejét.
*Visszaemlékezés vége*
A könny végig siklott arcomon. Közben mosoly húzódott ajkamra. A kis hülye miattam teát ivott...pedig nem is szerette.
Visszavittem a kávéscsészét a pultra, majd a mosdóba igyekeztem.
*Eközben Harry*
Felébredtem. Karommal a kanapén nyújtózkodtam keresve húgomat. Nem éreztem bőrét és túl nagy csend volt .Szememet gyorsan felnyitottam és felültem. Nincs itt a nappaliban. Felkeltem és magamra vettem alsónadrágomat.
- Patrice? Merre vagy? - kiabáltam be minden fele. Hát nincsen itthon állapítottam meg. Lehet dolgozni ment.
Kisétáltam a konyhába és felnyitottam a hűtőt.
- Puding, yoghurt, tej....van valami normális?? - jegyeztem meg hangosan. Végül kivettem a narancslevet és kitöltöttem egy pohárkába. Fordultam egyet és neki dőltem a konyhapultnak. Pár pislogás után egy papírt vettem észre a folyosó kis szekrényén. A díjunk mellett pihent. Odasétáltam. "Harry". Olvastam fel Pat írását. A gyönyörűen kunkorított betűk elárulták, hogy ezt bizonyára Ő írta. Feltéptem a papírt.
"Ne haragudj rám" - állt a levél tetején. Torkomban gombóc alakult ki és még a levegőmet is bent tartottam, ahogy olvastam a levelet.
"Drága Harry...nagyon szépen kérlek ne haragudj rám! Én egy szemét kis dög voltam, hol veled, hol a saját barátommal szórakoztattam saját magamat. Emlékszem, azt mondtad, ameddig én itt vagyok addig te nem tudsz másra vágyni. Hát most menni fog neked is! Elutaztam Párizsban. Nagyon fáj, hogy itt hagylak, hogy többé nem foglak talán átölelni. De ne feledd mit beszéltünk meg még anno, amikor az az idióta Arnold elhagyott engem. Ha nem emlékeznél..megbeszéltük, hogy akármi is lesz TE és ÉN mindig együtt maradunk ÖRÖKRE! Mert te akarsz lenni A férfi az életemben. Naívak voltunk..tudod az Örökké és a Soha nem mindig a tökéletes ígéret. Fáj, hogy reggel nem köszönhettem el rendesen és nem ölelhettelek át jó szorosan, de ha felkeltelek sosem tudlak elhagyni. Most pedig Harold Edward Styles elbúcsúzom tőled egy időre. Talán visszajövök, talán nem. De egyszer megkereslek ebben biztos vagyok...mert Szeretlek..és tudod...tudod..ez az az ok, ami miatt le kellett most lépnem. Sajnálom. Nekem örökre te leszel az a srác, aki bekopogott az ajtómon és azt, mondta "az egyetlened". Te leszel a fiú aki megmutatta, hogy igenis lehet szeretni egy olyat akit amúgy tilos megérintened. Nem ragozom tovább.
Viszlát Harold..Szerettelek..
A te angyalod....: Patrice "
Szemeim könnyekkel teltek meg. A papír egyre homályosabb lent a fátyol miatt, ami szememet körül ölelte. A papír is vízzel áztatott volt. A tinta néhol megkopott a cseppektől. Elbasztam. Nem egy nőt vesztettem most el, akit csak úgy dugogattam, hanem a saját húgomat. A saját egyetlen ikertestvéremet...és kitudja, mikor lesz újra mellettem.
- Miért kellett nekem kibaszottul nála aludnom azon a kurva estén? - kiáltottam fel. Lábammal a szekrénybe rúgtam. - Miért voltam ekkora hülye, hogy megcsókoltam? Nem elég, hogy én elvesztettem de Niall...Niall, Patrice nélkül idegbajos lesz. - hangosan gondolkoztam.
*Eközben Niall*
Fütyörészve keltem ki ágyamból. Patrice később jön csak haza és megígértem neki, hogy palacsinta lesz a reggeli. Leszaladtam a lépcsőn és készítettem magamnak egy Pat fajta teát. Ez volt az egyetlen tea, amit megtudtam inni valaha is. Kikészítettem a hozzávalókat a finom reggelihez. Átsétáltam a szobán,egy boríték feküdt a bejárató ajtóval szemben. Felszedtem és mivel ez nem az én lakásom, hanem barátnőmé, felraktam a komódra. Ekkor megpillantottam rajta a nevemet "Niall" . Patrice gyöngyírása volt az. Krákogtam egyet mielőtt feltéptem volna a borítékot.
"Szerelmem..Én a világ legnagyobb ostobaságát tettem meg veled. Átvertelek. Megcsaltalak. Fájdalmat okoztam. És most a másik bűn amit elkövetek, hogy elszökök. De egyet mondhatok..igazán szerettelek. Tudod mibe szerettem bele Manócska? Azokba a gyönyörűen csillogó kék szemeidbe. Beléd voltam először igazán szerelmes, de én egy hatalmas idióta vagyok. Ezt már jó párszor bizonyítottam is! Hiányozni fog a nevetésed drágám. Az ölelésed. A csókod. A szereteted. Hiányozni fogsz TE! Elmegyek. Párizsban leszek egy ideig. Hogy meddig még fogalmam sincsen. Szeretlek. Félek, hogy emiatt most eltűnik a csodálatos csillogás a szemeidben és nem lesz többé meg a vakító mosolyod, de kérlek, ne egy ilyen hülye liba miatt veszítsd el ezeket, mint én. Játszadoztam. Szerettem. Megakartam kóstolni a palacsintádat, még utoljára...de itt tartottál volna, hiszen te vagy a mindenem. Neked adok most valamit drága! Ez pedig nem más, mint a szívem. Legyen a tiéd. Tartsd meg emlékbe. Magamban jelenleg egy dolog van amit szeretek és az te vagy! Lehet mire vissza jövök, te házas ember leszel, gyerekekkel a kertben. Remélem bemutatsz nekik, hogy én is részese voltam a kis életedben.
Szeretlek szerelmem. Te vagy a mindenem és most....most elbúcsúzom.
Niall James Horan..sok sikert kívánok az életben, egy gyönyörű nővel melletted!
Csókol: Patrice"
Könnyek ezrei csordultak le arcomon és az amúgy is vizes papírra cseppentek.
- Nem hagyhat el csak így! Nem teheti ezt velem. Én nem haragszok rá! Én szeretem! A picsába is. - térdem megrogyott és a padlón csücsültem. Kezemben a levéllel. Többször is végig olvastam a sorokat.
-A csodás szemeim és a mosolyom? Én csodás? Nélküle egy senki vagyok! Az a csillogás azóta van a szemembe, mióta Harry első nap bemutatta, mióta félénken betipegett a nappalinkba és egyben az életünkbe is. Azóta van rajtam a mosoly és a csillogás, de nélküle ezek a dolgot elvesznek belőlem.
A kapucsengésére lettem figyelmes. Nehezen felkeltem, arcomat kissé megtöröltem és kitártam az ajtót. Harry volt, könnyes volt az arca és piros.
- Bejöhetek egyáltalán? - kérdezte hüppögve.
- Persze! - nyitottam ki az ajtót szélesebbre.
Ledobta kabátját és a cipőit is ledobta.
- Az egész az én hibám Niall. Ne haragudj rám! Én nem akartam, hogy elveszítsd miattam. - krokodil könnyek csurogtak végig arcán.
- Nem Harold! Te elvesztetted a húgodat! Neked Ő volt a Nő, a Lány az életedben. Ő volt a mindened és mindez nem történt volna meg, ha én nem akarom annyira randira hívni. - a hajamba téptem és még mindig sírtam.
- Nem hagyhatjuk, hogy elhagyja a bátyát és a pasiját! Nem! Menjünk utána!! Kapd fel a dzsekid Horan! - kiáltott rám és megtörölte orrát. Jó ötletnek tűnt amit mond és bebújtam a kabátomba. Kit érdekel, hogy egy laza melegítő van rajtam..senkit a lényeg, hogy lássam a szerelmemet és újra a kezembe tarthassam.
Kirohantunk Hazza autójához. Gyorsan hajtottunk. Átmentünk az összes piroson, megszabtuk az összes jelző táblát.
Megérkezve kipattantunk és bezárta Harold az autót.
- Most merre? - kérdeztem aggódva. Arcomat még mindig könnyek mardosták.
- Fogalmam sincs. Információs pult? - kérdezte, ezzel megadva a választ.
Ekkor kiszállt egy taxi sofőr és utánunk szólt.
- Hey! Ti ketten? Egy hölgyet keresnek? Barna göndör hajjal és zöldes-barna szemekkel? Hasonlított egy kicsit talán önre- mutatott rá Harry-re a sofőr.
- Igen. Pontosan Őt. - kiáltottam fel.
- Párizsi vonatra szált fel. Még van pontosan 10 perc. Igyekezzenek nagyon! Nem láttam még ennyire megtörve egy nőt. Önök fontosak neki mindketten! Siessenek! - a férfi mosolya biztató volt.
Rohantunk!
- Jó napot hölgyem egy jegyet kérek a most induló párizsi gépre! - hadarta Harry nagyon gyorsan.
- Nincsen jegy. Jöjjön vissza holnap. - mondta a nő olyan unalmas képpel...rácsaptam a pultra. Ez nem lehet igaz.
Harold megtörölte az arcát és elővette a gödrös csajozós mosolyát.
- Hölgyem! Tudja kivel van dolga? Én vagyok Harry Styles! - mosolya majdnem őszinte volt. A nőnek viszont a szava elállt. - Ő pedig Niall Horan. Szóval még mindig nincsen talonban két jegye a gépre? - hangja nyugodtnak tűnt..de cseppet sem volt az a doboló lábával és ujjaival.
- Megnézem mit tehetek egy pillanat! - vigyorgott vissza és eltűnt hátra.
- Sosem éltem vissza a hírnevemmel, de ez most fontos! - nézett rám Hazz. Karjával gyengéden magához ölelt. Én is öleltem egy darabig. Egymás vállán sírtunk. Ez baromi jól nézhetett ki más emberek szemével.
- Khm. Uraim. - lépett ki újra a nő. - Találtam számukra két jegyet!
Öröm lepett el mindkettőnket!
- Ez fantasztikus! - ujjongott Harry.
- De csak a nászutas osztályon! - nyögte ki a csaj.
- Jó az nekünk. - vigyorgott rám Harry. Nekem annyira mindegy milyen helyre, csak jegy legyen PÁRIZSBA!
Megkaptuk a jegyeket. Átvilágítottak minket és sprinteltünk, hogy elérjük a már majdnem felszálló gépet.
Szaladtunk a lépcsőn, ami már majdnem becsukta az ajtót.
Bent vagyunk. El sem hiszem! A legjobb, hogy valahol ezen a gépen van Patrice is.
Helyet foglaltunk a csupa bordó, rózsás helyen.
- Pezsgőt az uraknak? - lépett be mellénk egy pincér.
- Nem kell köszönjük! - bólintott Harold.
- Maguk összeházasodnak? - kérdezte meg.
- Nem mi nem! Mi csak..szóval ez egy hosszú történet. - gügyögte Hazz.
- Akkor éljen az ifjú pár. - kiáltott fel a mostmár elég idegesítő fickó.
Harry-ből egy fájó röhögés tört fel és én is megengedtem magamnak egy mosolyt.
Nem elég, hogy a barátnőm lelépett, jelenleg a járaton, mindenki a mi nemlétező meleg esküvőnkről beszél. Ez egyre kellemesebb.
- Jól van akkor. Legalább egyedül már nem maradunk, hiszen most házasodunk össze drágám! - Harry vicce kicsit megnyugtatott, így már nagyobbat nevettem.
Az út hosszabbnak tűnt mint amilyen valójában volt. Főleg, hogy az "esküvőnk" volt a téma az összes pincérrel és nászutassal. De megérkeztünk.
Hamar pattantunk fel.
- Nézd már, hogy rohannak. Mennyire szeretik egymást azzal a sráccal. - szólalt meg egy idősebb hölgy.
- A húgát szeretem. Őt fogom elvenni itt! - fordultam feléjük és végre megmagyaráztam a dolgot.
Az út közben eldöntöttem, hogy elveszem. Nem akarom elveszíteni.
- Ezt akartam javasolni én is. Állj a sarkadra Niall és kérd meg a kezét! - mosolygott rám Harold.
Kerestük Patrice-t.
A következő rész 5 megjegyzéstől következik és ha kíváncsiak vagytok a meglepetésre szerezzetek pár feliratkozót ;) Pez
- A reptérre. - mondtam elhaló hangon.
- Mit akar ennyire itt hagyni? Egy ilyen csodálatos nőt, mint magát valószínű mindenki szeret...- az autóval ekkor már elindultunk.
- Ez a baj. Túl sok mindenki szeret, én pedig többet szeretek, mint kellene. - könny szökött a szemembe.
Hiányozni fog Niall nevetése, mosolya, dicséretei, bókjai...és Harry haja, teste, az idióta viccek és a sok kellemes időtöltés.
- Minden megfog oldódni. Minél hamarabb, már előre látom. - egy megnyugtató mosolyt villantott felém a sofőr.
Megérkeztünk. Kifizettem a sofőrt és kilibbentem az autóból. Megköszöntem neki, hogy megpróbált segíteni. A szél iszonyatosan fújt és eléggé fáztam. Gyors léptekkel rohantam az információs pulthoz, ahol elkértem a jegyet amit a neten foglaltam le még ma reggel. Menekültem. Szaladtam. Embereket löktem félre, csak hogy minél hamarabb eltűnhessek innét. Csomagok nélkül, csak pénzzel fogok neki vágni Párizsnak. Hatalmas móka lesz. Rengeteg fájdalommal. Még anyutól sem köszöntem el. Tutira közölné Harry-vel, hogy elmegyek. Sietősen átvilágítottak és megállapították, hogy semmi nincsen nálam, amit ne vihetnék fel a gépre. Még jó, hogy nincsen...cuccom sincsen. Még volt negyed órám. Jobb lesz ha még itt elmegyek a mosdóba és iszok egy kávét, hátha a gépen nincsen kultúrált wc és felébredni sem volt nagyon időm. A fejem pedig iszonyatosan sajog a tegnap estétől.
- Szia. Egy capuccino-t szeretnék. - köszöntem be a repülőtér kávézójába.
Leültem egy asztalhoz és gyorsan vedeltem be a kávémat. Könny szökött a szemembe, mellé pedig kis emlék társult.
Az első találkozás Niall-el!
*Visszaemlékezés*
Toporogtam a kapuban. Harry megígérte, hogy bemutat a bandatársainak. Tél van és iszonyatosan fúj a szél. Kabátban, sálban, kesztyűben és jó bundás csizmában vártam, hogy az az átkozott bátyám kinyissa a kaput. Már olyan régen láttam, hogy a gödröcskékre sem emlékszem. Ekkor kinyílt a hatalmas ajtó.
- Húgi! Hogy mennyire hiányoltalak! - ugrott bele nyakamba és erősen magához ölelt. Nekem is nagyon hiányzott, hiszen eddig sosem töltöttünk el külön ennyi időt.
- Jajj Harold! - borultam nyakába. Percekig öleltük egymást a fagyban, majd végre beléptünk a meleg, jól fűtött lakásba.
- Akkor bemutatlak a srácoknak. - kacsintott rám.
Izgultam mennyire lehetnek rám kíváncsiak a fiúk. Hazz megfogta a vállamat és úgy tessékelt be a nappaliba. Négy fiú kapta fel rám a tekintetét. Csodálatosak voltak. Egyetlen szőke fiú volt, a többi mind barna hajjal rendelkezett.
- Szia! - köszöntek fel teljesen egyszerre, majd hangosan nevettek.
- Sziasztok! - intettem fel kellemetlenül kezemmel.
- Ő a húgom. Patrice! - mutatott be végül Harry.
A fiúk szeme felcsillant és azonnal felpattantak a játékkonzolok mögül.
- Liam vagyok! - nyújtotta felém a kezét az egyik barna fiú.
- Én pedig Louis, de hívj csak Superman-nek. - vigyorgott képembe egy másik barna srác, aki rögtön bátyám vállába boxolt a Superman kifejezés után.
- Én Zayn vagyok! - nyújtott puszilt arcon egy igazán különleges fiú, barna haj, mogyoró barna szemek és csodálatos bőr szín. Tetszett, hogy kissé mediterrán.
- Az én nevem pedig Niall Horan. - lépett be elém a szőke hajú, csodás kék szemű fiú.
- Én pedig Patrice. - intettem újra.
A fiúk édes vigyorral nyugtázták, hogy talán nem vagyok nekik teljesen unszimpatikus.
- Nos kérsz egy bögre teát? - biccentett felém Louis.
- Igen. Szeretek teázni. - bólogattam hevesen.
Harold keze akadályozott meg a nagy tea délutánban.
- Van egy szabály! - arca komoly volt. Túl komoly.
- Na és mégis mi az főnök asszony? - húzta fel szemöldökét Lou. Halkan nevettem, ahogy Harry-ből viccet csinált.
- A szabály az, hogy senki sem érhet a húgomhoz. Nincsen semmi féle nyomulás felé, még a végén megrontjátok!
- Drága bátyus. - öleltem át, majd újra Louis mellé léptem vissza. - Ami romlott nem lehet még jobban elcseszni! - kacsintottam rá. Arcán fintor jelent meg. Kimutatta neki, hogy egyáltalán nem tetszik neki, hogy bemutatott 4 mellesleg irtó helyes srácnak.
- Én is jövök teázni! - pattant mellénk a csodás kék szemű.
- De te nem is iszol teát! - húzta fel egyik szemöldökét Harold.
- Mától iszok! - vakarta meg fejét.
*Visszaemlékezés vége*
A könny végig siklott arcomon. Közben mosoly húzódott ajkamra. A kis hülye miattam teát ivott...pedig nem is szerette.
Visszavittem a kávéscsészét a pultra, majd a mosdóba igyekeztem.
*Eközben Harry*
Felébredtem. Karommal a kanapén nyújtózkodtam keresve húgomat. Nem éreztem bőrét és túl nagy csend volt .Szememet gyorsan felnyitottam és felültem. Nincs itt a nappaliban. Felkeltem és magamra vettem alsónadrágomat.
- Patrice? Merre vagy? - kiabáltam be minden fele. Hát nincsen itthon állapítottam meg. Lehet dolgozni ment.
Kisétáltam a konyhába és felnyitottam a hűtőt.
- Puding, yoghurt, tej....van valami normális?? - jegyeztem meg hangosan. Végül kivettem a narancslevet és kitöltöttem egy pohárkába. Fordultam egyet és neki dőltem a konyhapultnak. Pár pislogás után egy papírt vettem észre a folyosó kis szekrényén. A díjunk mellett pihent. Odasétáltam. "Harry". Olvastam fel Pat írását. A gyönyörűen kunkorított betűk elárulták, hogy ezt bizonyára Ő írta. Feltéptem a papírt.
"Ne haragudj rám" - állt a levél tetején. Torkomban gombóc alakult ki és még a levegőmet is bent tartottam, ahogy olvastam a levelet.
"Drága Harry...nagyon szépen kérlek ne haragudj rám! Én egy szemét kis dög voltam, hol veled, hol a saját barátommal szórakoztattam saját magamat. Emlékszem, azt mondtad, ameddig én itt vagyok addig te nem tudsz másra vágyni. Hát most menni fog neked is! Elutaztam Párizsban. Nagyon fáj, hogy itt hagylak, hogy többé nem foglak talán átölelni. De ne feledd mit beszéltünk meg még anno, amikor az az idióta Arnold elhagyott engem. Ha nem emlékeznél..megbeszéltük, hogy akármi is lesz TE és ÉN mindig együtt maradunk ÖRÖKRE! Mert te akarsz lenni A férfi az életemben. Naívak voltunk..tudod az Örökké és a Soha nem mindig a tökéletes ígéret. Fáj, hogy reggel nem köszönhettem el rendesen és nem ölelhettelek át jó szorosan, de ha felkeltelek sosem tudlak elhagyni. Most pedig Harold Edward Styles elbúcsúzom tőled egy időre. Talán visszajövök, talán nem. De egyszer megkereslek ebben biztos vagyok...mert Szeretlek..és tudod...tudod..ez az az ok, ami miatt le kellett most lépnem. Sajnálom. Nekem örökre te leszel az a srác, aki bekopogott az ajtómon és azt, mondta "az egyetlened". Te leszel a fiú aki megmutatta, hogy igenis lehet szeretni egy olyat akit amúgy tilos megérintened. Nem ragozom tovább.
Viszlát Harold..Szerettelek..
A te angyalod....: Patrice "
Szemeim könnyekkel teltek meg. A papír egyre homályosabb lent a fátyol miatt, ami szememet körül ölelte. A papír is vízzel áztatott volt. A tinta néhol megkopott a cseppektől. Elbasztam. Nem egy nőt vesztettem most el, akit csak úgy dugogattam, hanem a saját húgomat. A saját egyetlen ikertestvéremet...és kitudja, mikor lesz újra mellettem.
- Miért kellett nekem kibaszottul nála aludnom azon a kurva estén? - kiáltottam fel. Lábammal a szekrénybe rúgtam. - Miért voltam ekkora hülye, hogy megcsókoltam? Nem elég, hogy én elvesztettem de Niall...Niall, Patrice nélkül idegbajos lesz. - hangosan gondolkoztam.
*Eközben Niall*
Fütyörészve keltem ki ágyamból. Patrice később jön csak haza és megígértem neki, hogy palacsinta lesz a reggeli. Leszaladtam a lépcsőn és készítettem magamnak egy Pat fajta teát. Ez volt az egyetlen tea, amit megtudtam inni valaha is. Kikészítettem a hozzávalókat a finom reggelihez. Átsétáltam a szobán,egy boríték feküdt a bejárató ajtóval szemben. Felszedtem és mivel ez nem az én lakásom, hanem barátnőmé, felraktam a komódra. Ekkor megpillantottam rajta a nevemet "Niall" . Patrice gyöngyírása volt az. Krákogtam egyet mielőtt feltéptem volna a borítékot.
"Szerelmem..Én a világ legnagyobb ostobaságát tettem meg veled. Átvertelek. Megcsaltalak. Fájdalmat okoztam. És most a másik bűn amit elkövetek, hogy elszökök. De egyet mondhatok..igazán szerettelek. Tudod mibe szerettem bele Manócska? Azokba a gyönyörűen csillogó kék szemeidbe. Beléd voltam először igazán szerelmes, de én egy hatalmas idióta vagyok. Ezt már jó párszor bizonyítottam is! Hiányozni fog a nevetésed drágám. Az ölelésed. A csókod. A szereteted. Hiányozni fogsz TE! Elmegyek. Párizsban leszek egy ideig. Hogy meddig még fogalmam sincsen. Szeretlek. Félek, hogy emiatt most eltűnik a csodálatos csillogás a szemeidben és nem lesz többé meg a vakító mosolyod, de kérlek, ne egy ilyen hülye liba miatt veszítsd el ezeket, mint én. Játszadoztam. Szerettem. Megakartam kóstolni a palacsintádat, még utoljára...de itt tartottál volna, hiszen te vagy a mindenem. Neked adok most valamit drága! Ez pedig nem más, mint a szívem. Legyen a tiéd. Tartsd meg emlékbe. Magamban jelenleg egy dolog van amit szeretek és az te vagy! Lehet mire vissza jövök, te házas ember leszel, gyerekekkel a kertben. Remélem bemutatsz nekik, hogy én is részese voltam a kis életedben.
Szeretlek szerelmem. Te vagy a mindenem és most....most elbúcsúzom.
Niall James Horan..sok sikert kívánok az életben, egy gyönyörű nővel melletted!
Csókol: Patrice"
Könnyek ezrei csordultak le arcomon és az amúgy is vizes papírra cseppentek.
- Nem hagyhat el csak így! Nem teheti ezt velem. Én nem haragszok rá! Én szeretem! A picsába is. - térdem megrogyott és a padlón csücsültem. Kezemben a levéllel. Többször is végig olvastam a sorokat.
-A csodás szemeim és a mosolyom? Én csodás? Nélküle egy senki vagyok! Az a csillogás azóta van a szemembe, mióta Harry első nap bemutatta, mióta félénken betipegett a nappalinkba és egyben az életünkbe is. Azóta van rajtam a mosoly és a csillogás, de nélküle ezek a dolgot elvesznek belőlem.
A kapucsengésére lettem figyelmes. Nehezen felkeltem, arcomat kissé megtöröltem és kitártam az ajtót. Harry volt, könnyes volt az arca és piros.
- Bejöhetek egyáltalán? - kérdezte hüppögve.
- Persze! - nyitottam ki az ajtót szélesebbre.
Ledobta kabátját és a cipőit is ledobta.
- Az egész az én hibám Niall. Ne haragudj rám! Én nem akartam, hogy elveszítsd miattam. - krokodil könnyek csurogtak végig arcán.
- Nem Harold! Te elvesztetted a húgodat! Neked Ő volt a Nő, a Lány az életedben. Ő volt a mindened és mindez nem történt volna meg, ha én nem akarom annyira randira hívni. - a hajamba téptem és még mindig sírtam.
- Nem hagyhatjuk, hogy elhagyja a bátyát és a pasiját! Nem! Menjünk utána!! Kapd fel a dzsekid Horan! - kiáltott rám és megtörölte orrát. Jó ötletnek tűnt amit mond és bebújtam a kabátomba. Kit érdekel, hogy egy laza melegítő van rajtam..senkit a lényeg, hogy lássam a szerelmemet és újra a kezembe tarthassam.
Kirohantunk Hazza autójához. Gyorsan hajtottunk. Átmentünk az összes piroson, megszabtuk az összes jelző táblát.
Megérkezve kipattantunk és bezárta Harold az autót.
- Most merre? - kérdeztem aggódva. Arcomat még mindig könnyek mardosták.
- Fogalmam sincs. Információs pult? - kérdezte, ezzel megadva a választ.
Ekkor kiszállt egy taxi sofőr és utánunk szólt.
- Hey! Ti ketten? Egy hölgyet keresnek? Barna göndör hajjal és zöldes-barna szemekkel? Hasonlított egy kicsit talán önre- mutatott rá Harry-re a sofőr.
- Igen. Pontosan Őt. - kiáltottam fel.
- Párizsi vonatra szált fel. Még van pontosan 10 perc. Igyekezzenek nagyon! Nem láttam még ennyire megtörve egy nőt. Önök fontosak neki mindketten! Siessenek! - a férfi mosolya biztató volt.
Rohantunk!
- Jó napot hölgyem egy jegyet kérek a most induló párizsi gépre! - hadarta Harry nagyon gyorsan.
- Nincsen jegy. Jöjjön vissza holnap. - mondta a nő olyan unalmas képpel...rácsaptam a pultra. Ez nem lehet igaz.
Harold megtörölte az arcát és elővette a gödrös csajozós mosolyát.
- Hölgyem! Tudja kivel van dolga? Én vagyok Harry Styles! - mosolya majdnem őszinte volt. A nőnek viszont a szava elállt. - Ő pedig Niall Horan. Szóval még mindig nincsen talonban két jegye a gépre? - hangja nyugodtnak tűnt..de cseppet sem volt az a doboló lábával és ujjaival.
- Megnézem mit tehetek egy pillanat! - vigyorgott vissza és eltűnt hátra.
- Sosem éltem vissza a hírnevemmel, de ez most fontos! - nézett rám Hazz. Karjával gyengéden magához ölelt. Én is öleltem egy darabig. Egymás vállán sírtunk. Ez baromi jól nézhetett ki más emberek szemével.
- Khm. Uraim. - lépett ki újra a nő. - Találtam számukra két jegyet!
Öröm lepett el mindkettőnket!
- Ez fantasztikus! - ujjongott Harry.
- De csak a nászutas osztályon! - nyögte ki a csaj.
- Jó az nekünk. - vigyorgott rám Harry. Nekem annyira mindegy milyen helyre, csak jegy legyen PÁRIZSBA!
Megkaptuk a jegyeket. Átvilágítottak minket és sprinteltünk, hogy elérjük a már majdnem felszálló gépet.
Szaladtunk a lépcsőn, ami már majdnem becsukta az ajtót.
Bent vagyunk. El sem hiszem! A legjobb, hogy valahol ezen a gépen van Patrice is.
Helyet foglaltunk a csupa bordó, rózsás helyen.
- Pezsgőt az uraknak? - lépett be mellénk egy pincér.
- Nem kell köszönjük! - bólintott Harold.
- Maguk összeházasodnak? - kérdezte meg.
- Nem mi nem! Mi csak..szóval ez egy hosszú történet. - gügyögte Hazz.
- Akkor éljen az ifjú pár. - kiáltott fel a mostmár elég idegesítő fickó.
Harry-ből egy fájó röhögés tört fel és én is megengedtem magamnak egy mosolyt.
Nem elég, hogy a barátnőm lelépett, jelenleg a járaton, mindenki a mi nemlétező meleg esküvőnkről beszél. Ez egyre kellemesebb.
- Jól van akkor. Legalább egyedül már nem maradunk, hiszen most házasodunk össze drágám! - Harry vicce kicsit megnyugtatott, így már nagyobbat nevettem.
Az út hosszabbnak tűnt mint amilyen valójában volt. Főleg, hogy az "esküvőnk" volt a téma az összes pincérrel és nászutassal. De megérkeztünk.
Hamar pattantunk fel.
- Nézd már, hogy rohannak. Mennyire szeretik egymást azzal a sráccal. - szólalt meg egy idősebb hölgy.
- A húgát szeretem. Őt fogom elvenni itt! - fordultam feléjük és végre megmagyaráztam a dolgot.
Az út közben eldöntöttem, hogy elveszem. Nem akarom elveszíteni.
- Ezt akartam javasolni én is. Állj a sarkadra Niall és kérd meg a kezét! - mosolygott rám Harold.
Kerestük Patrice-t.
A következő rész 5 megjegyzéstől következik és ha kíváncsiak vagytok a meglepetésre szerezzetek pár feliratkozót ;) Pez
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)